Lifestyle

Mintha tőrt mártottak volna a szívébe: zokogva omlott össze a nő, amikor megtudta, kivel csalja a férje

Bár egyre csak szaporodtak az árulkodó jelek, hősnőnk szinte homokba dugta a fejét, hogy aztán élete legnagyobb csalódását élje át.

Halvány gyanú

Nincs annál keservesebb érzés, mint amikor ráébredsz, hogy a házastársad régóta másvalaki ágyában keresi a boldogságod, csalódottságodat azonban csak tetézheti, ha kiderül, hogy a harmadik fél is rendkívül közel áll(t) hozzád. Most következő történetünk főszereplője, Katherine egy ideje gyanakodott rá, hogy férje titokban csalja másik nővel, de mivel erre sosem talált bizonyítékot, időnként - önámításból - el-elaltatta a gyanúját. Pedig nagyon nem kellett volna: végül kiderült, hogy a csapodár férfi "házon belül" szűrte össze a levet valakivel - méghozzá egy olyan személlyel, aki évtizedek óta Katherine legfőbb szövetségesének, legközelebbi "barátjának" számított. Lapozz, a cikk a galériában folytatódik!

Katherine hosszú ideig negligálta a figyelmeztető jeleket, pedig feltűnhetett volna neki, hogy férje és anyja milyen jól megértik egymást. A férfi mindig óriási öleléssel és puszival köszöntötte anyósát, sőt egy alkalommal nyilvánosan meg is masszírozta az idős hölgy lábát. Az egyik Valentin-napon pedig nemcsak a feleségének, de az anyósának is vitt virágot.
Kattints a további képekért!

Mára rengeteg hajtűkanyar színesíti a két fél házasságának történetét.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Egészség
Sejted, hogy melyik az az ital, amivel megelőzheted az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés kialakulását, és melyik az, ami növeli ennek az esélyét? Nos, egy tanulmányból most végre kiderült a...
Sztárok
A Nirvana frontembere csupán 27 éves volt, amikor úgy döntött, saját kezével véget vet az életének, ám előtte még hátrahagyott egy drámai búcsúlevelet.
Sztárok
"Harminc éven át a víz volt az otthonom, egy szentély, ahol megnyugvást és erőt találtam. Attól a pillanattól kezdve, hogy gyermekként először raktam a lábam a medencébe, tudtam, hogy valami...
Sztárok
Rihanna pillanatok alatt lenyűgözte rajongóit, amikor nemrégiben megmutatta, hogy kétgyermekes édesanyaként is ugyanolyan szuper dögös és magabiztos, mint korábban.
Fashion&Beauty
Meghan Markle-től azt szoktuk meg, hogy általában luxusmárkás ruhákkal, cipőkkel és kiegészítőkkel tölti fel a gardróbját, viszont az egyik most igencsak népszerű szettje egyáltalán nem ebbe a...
Lifestyle