Lifestyle

30 millió forintot kell fizetned, ha el akarod végezni Magyarország legdrágább egyetemi képzését

Félévente több mint 4 millió forintot kell leszurkolnod, ha ezen a szakon szeretnél tanulni.

Sokan annak is örülnek, ha önköltséges képzésre nyernek felvételt

Már csak napok választják el a felsőfokú intézményben továbbtanulni vágyókat attól, hogy megismerjék a felvételi ponthatárokat, és megtudják, kit hová, melyik egyetemre, szakra vesznek fel - emlékeztet a vg.hu. A jelentkezők többsége természetesen az államilag finanszírozott képzéseket célozta meg, de - köszönhetően a magas ponthatároknak - sokakat boldoggá tenne az is, ha felvételt nyernének az önköltséges egyetemi oktatásba. Míg az utóbbinál az "olcsóbb" képzések félévente 200-300 ezer forintba kerülnek, más szakokon ennek az összegnek akár a négyszeresét is elkérhetik az ifjú egyetemistáktól. Lapozd fel galériánkat, mutatunk egy egyetemi szakot, ahol félévenként 4 millió forintot kell leszurkolnod azért, hogy iskolapadba ülhess!

Hazánkban most a legköltségesebb egyetemi képzés a Milton Friedman Egyetem és az Óbudai Egyetem közreműködésével indított repülőmérnök alapszak. A 7 félévből álló képzést először tavaly indították el. A sikeresen felvételiző jelentkezők a stúdium végén hivatásos pilótadiplomát és két, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) által minősített nemzetközi tanúsítványt is kapnak.
Kattints a további képekért!

Egy gimnazista úgy érezte, hogy volt egy idős férfi, aki mindenbe bele akart kötni. Később neki a súlyát is elkezdte erősen kritizálni.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Fashion&Beauty
Megannyi híresség mellett természetesen a frissen eljegyzett Selena Gomez is részt vett a londoni BAFTA-gálán: nos, a színész-énekesnő mindenki rabul ejtett lehengerlő ruhájával a vörös szőnyegen, de...
Lifestyle
Sztárok
A jordán királyi pár tavaly augusztusban tarthatta kezében első unokáját, a gyönyörű Iman hercegnőt, aki örökölte édesanyja és nagyanyja minden szépségét, most pedig egy újabb taggal bővült a királyi...
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.