Talált egy kopasz foltot a fején, kiderült, hogy halálos betegsége van
Visszatért a betegség
A folt nemcsak kopasz volt, de vöröslött is és úgy nézett ki, mintha megégették volna - Patricia ebből már rögtön tudta, hogy baj van. Rögtön orvoshoz fordult, ahol bebizonyosodott, hogy kiújult a mellrákja, ennek a tünetét viseli a fején. Az alattomos betegség ezen kívül nem mutatott tünetet, pedig a jelek szerint Patricia már a negyedik stádiumban van, ezért terjedt tovább a rák a bőrére is.
"Teljesen lesokkolt a diagnózis, hiszen 13 évvel ezelőtt már egyszer megküzdöttem ezzel" - nyilatkozta a nő, aki semmiképp nem akarja feladni a harcot.