Lifestyle

Ezek voltak a magyar családok legégetőbb problémái a karanténban

A szülőknek sem volt egyszerű

A felmérésből kiderült, hogy a rendkívüli helyzet a szülőkre is több terhet rótt, ezért 48%-uknak plusz segítségre volt szüksége. Leginkább a gyerekek tanulásában kellett sokkal aktívabban részt venniük, a szülők 67%-a ezt nevezte meg a legnagyobb nehézségnek. 43%-uknak az jelentette a problémát, hogy a digitális átállás miatt a saját számítógépes ismereteiket azonnal fejleszteniük kellett, harmadikként pedig azt jelölték meg, hogy a bezártság miatt több alkalommal volt szükség konfliktuskezelésre és nehezebb volt hasznos szabadidős tevékenységet kitalálni a gyerekeknek. Segítséget elsősorban az iskolától kaptak, másodikként a barátoktól, rokonoktól, harmadikként pedig az internetes portálokról vagy a közösségi médiából. A gyerekek 70%-a szülői felügyelet mellett töltötte a karantént, 18%-uk azonban egyedül volt, vagy a testvérével, 12%-ukra pedig valaki más vigyázott. A gyerekek 60%-a többet aludt, mint szokott, a legaggasztóbb adat pedig talán az volt, hogy 64%-uk jóval kevesebbet mozgott, mint korábban. Csupán 14%-uk figyelt oda, hogy a bezártság alatt is aktívan éljen és egy kicsit még többet is mozogjon.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Sztárok
Bejelentette visszavonulását Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok. A rajongók érzelmesen búcsúztak az úszótól, de fel voltak rá készülve, hogy eljön ez a pillanat.
Lifestyle
Ahogy a kutyák példát mutatnak a feltétel nélküli szeretetben, úgy taníthatnak meg minket arra is, hogyan legyünk jobb társak az élet minden területén.
Lifestyle
Két varázslatos, empatikus jegyről van szó, akik szinte magnetikusan vonzzák a nárcisztikus személyiségeket.
Lifestyle
Zendaya megosztotta rajongóival kedvenc salátareceptjét, ami kiváló választás lehet a rohanós napokra, ráadásul bár nagyon laktató ás tápanyagdús, egy dekát sem fogsz hízni tőle!
Lifestyle
Alaposan belerázódott a palackvisszaváltásba Magyarország is, és kezdenek kialakulni az úgynevezett MOHU-trendek.
Egészség
Sejted, hogy melyik az az ital, amivel megelőzheted az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés kialakulását, és melyik az, ami növeli ennek az esélyét? Nos, egy tanulmányból most végre kiderült a...