Kellemes karácsonyi ünnepek, avagy jó tanácsok rokonlátogatáshoz
Hoztam még egy utolsó kényes témát, amit körbejárhatunk karácsony előtt, hogy lehetőleg minél kevesebb kellemetlenség és bosszankodás árnyékolja be az ünnep fényét! A rokonlátogatás sajnos joggal lehet mumus az újdonsült szülők számára, mert a sűrűn átszőtt családi háló sokszor konfliktust rejt magában. Készüljünk fel, amire lehet!
Természetes, ha első gyermekes szülőként bizonyítani szeretnénk a rokonság felé. Ez később, de többedik gyermek után sem múlik el nyomtalanul, hiszen szülőként is szeretnénk elismerést kapni, visszaigazolás nyerni a hozzánk közel állóktól, hogy jól csináljuk, ők is azt látják, hogy jól szeretjük a gyerekeinket.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Csakhogy sok esetben nem ezt kapja a fiatal szülő, főleg manapság, ha alapjaiban másként gondolkodik a gyereknevelésről, mint amiről az őt felnevelő generáció szerzett tapasztalatot annak idején. A szülők – mára nagyszülők – könnyen rátapinthatnak az érzékeny pontokra. A kisgyerekek pedig az ünnepek alatti rokonlátogatás alkalmával nem mindig a legjobb formájukat hozzák a megváltozott napirend, megnőtt létszám, sok izgalom és meglepetés hatására. Mégis milyen óvintézkedéseket tehet a szülő?
Tegyük rendbe a saját elvárásainkat!
Jól emlékszem én is az első, nagy, családi karácsonyokra, amikor azon aggódtam, hogy hol és hogyan fogom tudni elaltatni a babánkat? Meg tudom-e majd nyugtatni, ha rázendít a fa alatt? És mit gondolnak majd, ha megtudják, nem akarom, hogy csokitorta legyen az első szülinapjára?! – ami a kisfiamnak történetesen december 24-re esik. Holnap lesz sorban a 11.
Amikor azt mondom, hogy tegyük rendbe az elvárásainkat, akkor nemcsak másokkal, de önmagunkkal és a gyerekkel szemben is fontosnak tartom ezt megtenni. Ez három külön dolog, ami, ha összegabalyodik, akkor érezheted magad végtelenül tehetetlennek és frusztráltnak egy helyzetben.
Az anyaság nem egy pár napos ünnepre szól. Te anya voltál ezt megelőzően is és a vendégség után is az leszel. Az voltál éjjel, amikor a beteg gyereket ápoltad, ringattad. Amikor oviba szoktattad és aggódva vártad. Amikor reggelit csináltál neki és az öledbe bújt... Ismered a gyereked sokféle arcát, úgy váltakozik a tiéd is, hol kevesebbet tudsz beletenni a kapcsolatotokba, hol meg a mindent, ami vagy. Erre gondolj, ha azt érzed, hogy a rokonokkal töltött kis időben kellene megmutatnod, hogy milyen jó anya vagy!
Akik csak időről időre kapcsolódnak be az életetekbe, csupán benyomásuk lehet arról, ahogyan ti családként működtök. Vagyis nem várhatod el tőlük, hogy reális képet alkossanak rólatok. Ahogy azt sem, hogy egy nagyszülő hirtelen sutba vágja mindazt, amiben őt nevelték, amiben aztán ő maga is nevelt, még ha merőben más is, mint a ti elképzelésetek. Ha nincs a másikban nyitottság és béke, akkor bármilyen fájó is, nem onnan fog érkezni elismerés, „jóváhagyás” a te nevelésedre.
A gyerekkel szembeni elvárásoknál emlékezzünk arra, hogy akkor tudnak teljesülni, ha
1) reálisak, vagyis már képes rá a kicsi / megtanítottad rá,
2) ha olyan jellegű, biztosítva vannak az alap szükségletei: nem éhes, nem álmos, nem túlingerelt
3) összhangban érzi magát veled.
Nem túl bonyolult átlátni, hogy minden más esetben nem fog tudni/akarni megfelelni nekik. És ez természetes, ilyen az ember gyerek – akit nem fenyítéssel nevelnek. Aki kis segítséggel, törődéssel visszabillenthető önmaga középpontjába.
Legyen az empátia a varázspálcád a nehéz helyzetekben!
Sokszor hallom szülőktől, hogy a nagyszülők folyton ugyanazzal jönnek, míg a nagyszülők arra panaszkodnak, hogy sosem hallgatják meg őket. Milyen érdekes, nem? Pedig meglehet hallgatni a másikat úgy is, hogy nem értünk vele egyet. Meg lehet érteni őt, hogy miért mondja, amit mond anélkül is, hogy osztoznánk a véleményében. Csak hangozzanak el a figyelem, a meghallgatás kommunikációs formái. Például, hogy „hallgatlak”, „figyelek”, „értem, amit mondasz...”, „neked ez fontos...”, mert ezzel biztosítjuk a másikat arról, hogy halljuk őt, nem kell szajkóznia.
Megfigyelhetjük, ahogy a másik, pusztán a megértés szándékától nyitottabbá válik az eltérő véleményre. Nem feltétlen csak az egyetértés tényétől lesz kevésbé tolakodó, akár támadó. Ez igaz a gyerekekre is. Amikor társaságban kiborul a gyerek, valamit követel, nyaggat, akkor biztosítsuk arról, hogy halljuk, amit szeretne – mégha nem is teljesíthetjük –, mert ez az együttérző hang és odafordulás segít neki lecsillapodni – sokszor a rokonság legnagyobb meglepetésére.
Húzd meg a határokat!
Fogd az empátia-pálcádat és húzz egy kört magad köré gondolatban! Tessék! Ez a te határod, amin belül a legnagyobb együttérzéssel szólj magadhoz! Csak te tudod igazán, hogy mi zajlik benned, min vagy túl vagy miben még nyakig, és mindemellett teljesítesz, készültél, itt vagy, eljöttél a családoddal a rokonsághoz.
Mondhatsz kedvesen nemet, kiléphetsz egy beszélgetésből, lezárhatsz egy témát, visszautasíthatsz egy közeledést, kezdeményezhetsz őszinte beszélgetést, bármikor kiállhatsz a gyereked mellett. Mindaz, ami ebben gátolna téged, csak a fejedben létezik. Persze attól még sok gyakorlást kíván mindezt könnyedén, senkit sem sértve, de határozottan képviselni.
Nekem annak idején jó pár évembe telt elfogadni – és felvállalni magam előtt is –, hogy megteszek minden tőlem telhetőt a családomért, a háztartásomért, ami más mércéje szerint talán nem elég, nekem mégsem ahhoz kell igazodni. Ez egy fontos „lépés” volt, mert innentől kezdve felszabadultam egy csomó vélt vagy valós nyomás és sérelem alól, amitől képessé váltam arra is, hogy értékelni tudjam a másik törekvését, a felőle érkező jóságot, pótolhatatlan ajándékot a fiunk számára.
Vagyis az, hogy megtartjuk a lelki határainkat egyáltalán nem önzőség, hanem lényegében családi érdek. Karácsonykor is, főleg akkor, a szeretet ünnepén. Mert minden, ami az önszeretetben gátol bennünket, az gátol az önelfogadásban. Önelfogadás nélkül pedig mások szeretete és elfogadása sem jelenhet meg az életünkben annyira, amennyire képesek volnánk rá – akár már holnaptól.
Fotók: 123rf.com
Oldalak
