Interjú olimpiai bajnok vívónkkal, Szilágyi Áronnal
Az egész ország megismerte Szilágyi Áron nevét, mikor a nyáron az ő nyakába került a magyar csapat első olimpiai aranyérme. Most elmesélte, hogyan változott meg azóta az élete, hogy telnek a hétköznapjai, de azt is elárulta, hol tartja az aranyérmét, és hogyan készül a karácsonyra.
Hogy telnek mostanában a napjaid?
A mai napom tökéletesen jellemzi, hogy miről szólt az elmúlt egy hónapom. Egy reggeli műsorban kezdtem, utána edzésem volt, ebéd után megpróbáltam egy kicsit tanulni, most interjút adok neked, utána pedig megint edzeni fogok. Nagyon zsúfoltak a napjaim, hiszen újra elkezdődtek az edzések, ami heti kilenc alkalmat jelent, illetve helyt kell állnom az egyetemen is. Most kezdtem el a pszichológia szakot a Károli Gáspár Református Egyetemen. Igaz, hogy levelezőn, és így csak a hétfőmet veszi el, de azonnal itt a vizsgaidőszak, amire készülni kell. Ezen kívül igyekszem eleget tenni annak a sok felkérésnek, ami hozzám érkezik, és nagyon szívesen teszem, hiszen így vihetem egy picit a vállamon a sportágat, és legalább valamennyit visszaadhatok a klubomnak, a Vasasnak is abból a sok jóból, amit az évek során tőlük kaptam.
Miért pont pszichológia?
Már középiskolás koromban is érdekelt ez a terület, de akkor más vizekre eveztem, inkább a matematika felé, és először a Műszaki Egyetemre jelentkeztem. Aztán láttam, hogy az nem az igazi, de akkor még túl durva váltásnak éreztem a pszichológiát, így elkezdtem a nemzetközi tanulmányokat az ELTE-n. Ott harmadéves lennék, csak erre a félévre passziváltattam magam, de mindenképp szándékozom befejezni, hiszen az is nagyon értékes és nagyon szeretek odajárni.
Ha nem fogsz vívni, melyik irányba szeretnél elindulni?
Az a jelmondatom, hogy amíg élsportolok, addig megengedhetem magamnak, hogy tanuljak, és ezt szeretném is kihasználni. Úgyhogy most azzal akarok foglalkozni, ami érdekel, felhalmozni a tudást, és majd kiderül, hogy mi az, amit a legszívesebben csinálnék közülük. Persze tisztában vagyok vele, hogy ezt nem egyedül én fogom iránytani, meglátjuk, hogy milyen lehetőségeim lesznek majd.
Annak idején miért döntöttél úgy, hogy elkezdesz vívni?
Van egy-két anekdotám arról, hogy a későbbi nevelőedzőm, Gerevich György eljött az iskolánkba népszerűsíteni a sportágat. Előtte a Vasasban atletizáltam, és láttam a vívócsarnokba ki-be járó embereket, ahogy hozták magukkal a hosszú táskákban a fegyvert. Aztán édesanyám lehozott, és érdekes, hogy majdnem párbajtőrözni kezdtem el, mivel egy párbajtőröző edzővel beszélt először. Akkor lépett oda Gerevich György, végigmért, és azt mondta: „Belőled fiam márpedig kardozó lesz, gyere velem!” Hogy miért szerettem meg a kardvívást, annak több oka is van. Egyrészt nagyon jó társaság jött össze a Vasas vívótermében, voltunk közel negyvenen, és délutánonként mindig jól éreztük magunkat. Nem véletlen, mert az edzőnk fantasztikus hangulatot teremtett. Ezen kívül a sportág összetettsége volt az, ami megtetszett, hiszen nem csak fizikálisan fáradtam el, hanem a fejemet is folyamatosan használnom kellett.
Tényleg igaz, hogy egy élsportolóval néha nehéz kijönni?
Nekünk, élsportolóknak van egy nagyon kötött időrendünk és szabályrendszerünk, amiből nem szeretünk kizökkeni. Lehet ezeket rituáléknak is nevezni, és nyilván van, akire ez jobban, és van, akire kevésbé jellemző. Én is szeretem tudni a napi rutinomat, előre tervezni, hogy pontosan mit és hogyan fogok csinálni. Tudom, hogy a családomnak és a barátaimnak sokszor nehéz alkalmazkodniuk hozzám, de hála istennek olyan emberek vesznek körül, akik az évek alatt hozzászoktak ehhez, szóval eddig ebből nem volt különösebb gondom.
Mennyire ismeritek egymást a többi olimpiai érmessel? Jóban vagytok?
A mostani érmesekkel rengetegszer találkozunk, hiszen számtalan olyan rendezvény van, ahol közösen kell szerepelnünk, így mostanra kialakult egy bensőséges viszony. Persze vannak, akiket jobban ismerek, főleg azokat, akik korosztályban is közelebb állnak hozzám. Sokan kérdezik, hogy rengeteg barátság szövődött-e az olimpián. Én versenyezni mentem ki, és csakis arra fókuszáltam, utána pedig szurkolóként jártam az eseményekre. Lehet, hogy ha maradtam volna a végéig, jobban megismertem volna a többieket, de a versenyem után három nappal hazajöttem.
Milyen versenyekre mentél ki szurkolni?
Azokra, amiket ez alatt a három nap alatt el tudtam csípni. A vívóknak természetesen szurkoltam, ezen kívül elmentem egy vízilabda meccsre, és Gyurta Dani döntőjén is kinn voltam, az volt a legnagyobb élmény.
Verseny közben mi játszódik le a fejedben? Mire gondoltál például a döntő alatt?
A mi sportágunkban nagyon fontos, hogy semmilyen külső körülmény vagy rossz gondolat ne zökkentsen ki minket a gondolkodás ritmusából. Az olimpián erre próbáltam meg a leginkább odafigyelni. Nagyon sok szituációt elemeztünk, azzal is foglalkoztunk, hogy mire gondoljak az asszók közben, ha vezetek, ha az ellenfél vezet, vagy ha szoros az állás. Ezeket próbáltam meg alkalmazni, és sikerült is, nagyon kevés olyan alkalom volt, amikor ne tudtam volna arra koncentrálni, amire kellett. Hiszen ha két tus között azon kezdek el agyalni, hogy itt vagyok az olimpiai döntőben, mi lesz, ha megnyerem, milyen sokan néznek, vajon anyukám figyel-e a TV-ben, az nem igazán segített volna. Ilyet nem szabad csinálni, hiszen ezek nagyon ki tudnak zökkenteni, és az a pár másodperc, ami a tusok között van, elég ahhoz, hogy teljesen átszellemüljünk és ne az asszóval foglalkozzunk. Erre figyeltem, és csak a következő találat járt a fejemben.
Ezek szerint amíg be nem vitted az utolsó találatot, meg sem fordult a fejedben, hogy megnyerheted az olimpiát?
Majdnem. A döntőben az utolsó előtti találat volt az, mikor végigfutott az agyamon, hogy 14-8 az állás, nekem még hat lehetőségem van megnyerni, és ha az ellenfelem még el is jut odáig, akkor sem biztos, hogy beviszi a találatot. Szóval úgy voltam vele, hogy most csinálok valamit, és majd csak bejön. Na, ez az, ahogy nem szabad felállni egy találatra, mindig pontosan tudni kell, hogy mit akarunk csinálni. De akkor ez bejött nekem, mert az ellenfelem hagyott a támadásában egy tempónyi rést, amit sikerült kihasználnom. Mondhatnám, hogy mázlim volt, de addigra már olyan megalapozott előnyre tettem szert, hogy volt mire építeni. Akkor, az utolsó előtti találatnál gondoltam csak bele, hogy olimpiai bajnok leszek.
Hol tartod az aranyérmed?
A könyvespolcon. Az összes többi érmem és kupám a szüleimnél van, és ez is oda fog majd kerülni. Azért van még nálam, mert elég sokakat érdekel, és sok helyen kérik, hogy vigyem magammal. Egyébként nem jellemző rám, hogy az érmeimet nézegetném, inkább a jövőbe szeretek tekinteni, keveset merengek a vitrin előtt.
Oldalak
Hasonló cikkek
