Erről tényleg nem szabad lemaradnod! Ingyenes rajzakadémiát indít a Lenovo

A Lenovo Magyarország 2016 őszén végzett kutatásának eredményeire válaszul életre hívta a Yoga Book Rajzakadémiát, hogy bebizonyítsa a rajzolás és a kreativitás nem csak azon kevesek kiváltsága, akik ügyesnek születtek a különböző művészetek területein. (x)

Mire felnövünk, kiveszik belőlünk az alkotókedv

A Lenovo Magyarország a tavalyi évben az NRC Marketingkutatóval közösen 1000 megkérdezett körében végzett nem, kor, végzettség és lakóhely alapján reprezentatív online kérdőíves* kutatást a kreativitásról, melynek során elsősorban az alkotóképesség gyermeki és a felnőttkori szintjének egymáshoz való viszonyát vizsgálta a cég.

A kutatás eredményeinek feldolgozása során kiderült, hogy a felnőtt lakosság mindössze 22 százaléka gondolja úgy, hogy kreatívabb volna az átlagnál, pedig a kreativitás megélése (számos jótékony hatás mellett) hatékonyan csökkenti a stresszt is, - amire valljuk be, sokunknak igencsak nagy szüksége lenne.

A puding próbája az evés

A kutatás eredményein felbuzdulva - s mert persze tudatában vagyok vele, hogy az alkotói készségeim nagyjából egy ovis szintjét sem ütik meg - úgy döntöttem én is részt veszek a Lenovo Magyarország áltat életre hívott Yoga Book Rajzakadémia első "kurzusán", ahol Novák Tamás kalligráfus segítségével alig 2 óra alatt tényleg szuper alkotásokat készíthettünk a Lenovo csúcskategóriás készülékein.

Nem mondom, hogy egy csapásra Rembrandt lett belőlem, de már azért megérte eljönnöm, hogy erre az időre tényleg teljesen kikapcsoljak, és előhívjam - a valahol nagyon mélyen - szunnyadó kreativitásomat. Ez a Yoga Book segítségével egyébként sokkal könnyebben ment, mint gondoltam, az elegáns megjelenésű, leginkább jegyzetfüzetre hasonlító ultrakönnyű kis készülék ugyanis egy igazi kezes bárány. Minden könnyen, és gyorsan elérhető rajta, így a kezelése azoknak sem okoz problémát, akik nem dolgoztak még hasonló grafikai adottságú eszközökkel.

Az alkotó mindenkiben ott rejlik

Ha kreativitásról van szó, nem szabad visszafognunk magunkat

Ez pedig az új irodánk falára készült :)

Éld át újra az alkotás örömét!

„Rengeteg tényező van hatással alkotókedvünkre, de őszintén remélem, hogy a Lenovo legkreatívabb terméke által inspirált Yoga Book Rajzakadémia révén számos felnőtt életébe tudjuk majd visszahozni az alkotás örömét. Hiszen mindenkiben ott van az alkotószellem, csak egy kreatív eszközre van szükségünk, és pár egyszerű trükk elsajátításával csodálatos rajzokat készíthetünk mi magunk is.” - erősítette meg Lukács Anita is, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója a Brody Studiosban.

Ilyen kreatív környezetben könnyen megy az alkotás

Jelentkezz Te is!

Ami pedig a legjobb hír, hogy a Yoga Book Rajzakadémia a jövőben is tovább folytatódik, hiszen a márka két további, ingyenesen látogatható eseménnyel vár mindenkit, aki szeretné fejleszteni a rajzkészségét, vagy egyszerűen csak szeretne kikapcsolódni.

Az augusztus 26-án és szeptember 2-án, szombati napokon az ALLEE-ban megrendezésre kerülő Yoga Book Rajzakadémiára az alábbi linken lehet jelentkezni: https://www.facebook.com/events/335329043576463/?active_tab=about

*Online kérdőíves kutatás 1000 fő megkérdezésével, mely nem, kor, végzettség és lakóhely alapján reprezentatív.

A cikkhez tartozó galéria: 

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.