Ez a lány azt mondja, ő az igazi Barbie, mégsem tud boldog lenni

Ez a nő nem csak úgy néz ki, hanem tényleg úgy is éli az életét, mint Barbie baba.

Gyerekkora óta Barbie-fan

A 18 éves Katie Loveday, amióta az eszét tudja, csupa rózsaszínbe öltözött – és több mint 100 Barbie és Bratz babából álló gyűjteménye volt. Ám a középiskolában abbahagyta kedvenc színének viselését a környezete befolyására, mivel úgy érezte, hogy kinézik őt a barátai és az osztálytársai. Miután 2020-ban befejezte az iskolát, visszatért az alapstílusához, és most önazonosabbnak érzi magát, mint valaha.

Nem mellesleg sikeres vállalkozó, és saját ruhaüzletet vezet a lincolnshire-i Sleafordban, és azt mondta: „Amióta az eszemet tudom, mindig rengeteg Barbie-m volt. Mindig kaptam egyet születésnapra ajándékba – és Bratz babákat is. Megvolt az összes limitált szériás babám – például a Dream Wedding Barbie és a rózsaszín autó is hozzá. Csupa rózsaszínbe öltöztettem őket.”

Katie anyja, az 55 éves Alison osztja lánya rózsaszín imádatát, hiszen gyerekkora óta kényezteti lányát a rózsaszín ruhákkal és kiegészítőkkel. Mint kiderült, a „nagyon divatorientált család” alkotni is szeret, és mindketten horgolnak, varrnak is, így egyedibb darabokat is készítenek. Katie nagy vágya, hogy ne csak az otthona legyen rózsaszín, hanem az egész autóját is rózsaszínre fényeztesse, és belül is mindent kicseréltessen a kedvenc színére.

Azt gondolnád, mindene megvan a fiatal, vonzó üzletasszonynyak - leszámítva még a rózsaszín autót -, akkor mégis mi lehet az, amitől annyira retteghet?

Kattints a galériára!

A 2020-as covid alatti bezártság miatt Katie rózsaszín iránti szeretete kész „függőséggé” vált. „Emlékszem, a bezártság idején olyan sok időm volt, és csak úgy éreztem, hogy szeretném elkezdeni jobban kifejezni magam. Még ha a legkisebb rózsaszín árnyalatokat is hozzáadtam a sminkemhez, nőtt az önbizalmam, és sokkal inkább önazonosnak éreztem magam. Visszakaptam az egyéniségem." Egy már biztos: rózsaszín nélkül nem tud élni. De mi a helyzet a férfiakkal?
Kattints a további képekért!

A kilencvenes évek elején Karla Homolka és Paul Bernardo "Ken és Barbie gyilkos" néven váltak ismertté. Több fiatal lányt megerőszakoltak, megkínoztak és megöltek.

leadfotó: 123rf.com, forrás: mirror.co.uk

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Utazás
Az érdekes utazáson négy laposföld-hívő és egy nem laposföld-hívő vett részt. A cél az volt, hogy az előbbiek a saját szemükkel lássák: az Antarktiszon 24 órán keresztül nem megy le a nap.
Lifestyle
Ha te is valami olyan desszertet szeretnél az asztalra tenni az ünnepek alkalmából, ami hamar elkészül és még finom is, mégsem kell vele pepecselni, akkor ezt a receptet imádni fogod.
Sztárok
Keanu Reeves nem gyakran mutatkozik a nyilvánosság előtt kedvese, Alexandra Grant társaságában, a minap viszont kivételt tett – a rajongók pedig le sem tudták venni a szemüket a szerelmespárról.
Lifestyle
2024-ben számos közkedvelt modell búcsúzik a piacról, mindez pedig fontos korszakhatárt jelez a nemzetközi autóipar történetében.
Sztárok
A 78 esztendős amerikai elnöknek kétségkívül Arabella a legtündéribb unokája, aki minden bizonnyal anyjához hasonló szépség lesz, ha felnő, hiszen már most bűbájos kiskamasz.
Christmas
Az 53 éves médiaszemélyiség hajdanán még a karácsonyt is utálta, mára azonban megbékélt az ünneppel: egyedül a különböző vásárok hozzák ki a sodrából.