Borsot tört a nácik orra alá: Ez a lengyel nővér számtalan zsidó életet mentette meg

Félelmet nem ismerve, az életét kockáztatva, nap mint nap igazi hőstetteket vitt véghez a nácik orra előtt.

Irene Gut Opdyke 1922-ben született egy kis lengyelországi faluban a Zekelman Holokauszt Központ szerint. 16 évesen kezdett ápolónak tanulni, és egy évvel később már a háborúban találta magát. 1939-ben Opdyke csatlakozott a lengyel hadsereghez az iskolája más ápolónőivel együtt.

Az élete hamarosan rémálommá változott, amikor elfogták a Lengyelországot megszálló orosz katonák. Megverték, megerőszakolták, és egy szovjet kórházba küldték dolgozni. Ott maradt, amíg egy fogolycsere lehetővé tette számára, hogy visszatérjen Lengyelországba.

A nácik által megszállt hazájában egy hadianyaggyárban kezdett dolgozni, amely fegyverekkel látta el a német frontot. Miután egy nap a füst miatt elájult, áthelyezték a konyhára, ahol német katonáknak szolgált fel. Egy nap munkavégzés közben Opdyke tanúja volt annak, hogy egy SS-katona megölt egy zsidó csecsemőt. Abban a pillanatban úgy döntött: segíteni fog a zsidó népnek.

Hamarosan alkalma is nyílt rá!

Kattints a galériára!

Hamarosan Tarnopol városába szállították, ahol továbbra is a német tiszteket étkeztette. Ott összebarátkozott 12 zsidóval, akik a mosókonyhában dolgoztak, és a katonák ruháit mosták. Opdyke hallotta, ahogy a tisztek a közeli zsidó gettók kiirtásáról beszélnek. Figyelmeztette a mosókonyhában lévő barátait, akik terjesztették a hírt az ő barátaiknak és rokonaiknak, így számtalan ember menekülhetett el, mielőtt az otthonaikat lerombolták. Aztán elkezdett élelmiszert is csempészni a zsidó negyedekbe. Azután 1943-ban hat zsidónak segített kiszökni egy közeli erdőbe úgy, hogy felhasználta egy német őrnagy, Eduard Rügemer papírjait. A menekülőket egy kocsiban rejtette el, amíg biztonságba nem értek.
Kattints a további képekért!

Körülbelül 260 000 ember élte túl a Hirosima és Nagaszaki elleni atombombatámadást. Tsutomu Yamaguchi azon kevesek egyike volt, aki túlélte mindkét borzalmat.

forrás: allthatsinteresting.com, leadkép: 123rf.com

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration 0:00
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
      Egészség
      Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
      Fashion&Beauty
      Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...
      Lifestyle
      Közeledik a húsvét, és a többség hamarosan elkezdi hozzá a bevásárlást is. Van azonban egy klasszikus hazai étel, ami már kezd kimenni a divatból.