Hogyan reagáljon a szülő, amikor a kisgyerek minden második szava az, hogy „kakiii”?
Egy apuka keresett meg azzal, hogy a kisfia nagyon rákapott a „kaki” szóra, ami eleinte még vicces volt, nem csináltak belőle nagy ügyet, de mostanra egyre több kellemetlen helyzet adódott belőle. Hogyan értessék meg a gyerekkel, hogy ezt ne csinálja?
Ezúttal is a Peaceful Parenting szemlélet volt segítségünkre abban, hogy 1.) megértsük a gyerek motivációját, azaz miért kapott rá ennyire erre a szóra, majd 2.) tisztázzuk az apa frusztráltságát ezzel kapcsolatosan, hogy azután 3.) képessé váljon határozottan, de kedvesen határt szabni a gyerek viselkedésének.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
1. Megérteni a miérteket
Amit nem értünk, az zavart kelt bennünk. Persze nem mindig sikerül maradéktalanul felfedni mindent a gyerek viselkedése mögött, mégis maga a szándék, hogy szeretnénk őt megérteni, egy jó hozzáállás. Tudniillik akkor érdeklődéssel és figyelemmel fordulunk a gyerek felé, nem pedig azzal a céllal, hogy „jól megneveljük”.
Az édesapa pontosan felmérte, hogy a fiúcska eleinte csak próbálgatta ezt a szót, tetszett neki a hangzása és felkeltette az érdeklődését a környezete reakciója. Vagyis megerősítést nyert a gyerekben az, hogy ez egy erőteljes szó! Apát megnevetteti vele. Anya csak megborzolja a haját, de nem mond semmit, ami furcsa tőle. „Talán nem is hallotta?!” – gondolja Marci –, ezért többször elismételi, mígnem anya mérgesen azt mondja: „Marci, ez nem vicces, hagyd abba!” A dadus néni is bosszús lesz tőle, azt is észrevette, ezért neki csak akkor szokta mondani, amikor be kell menni az udvarról – így festette le Apa a Marci oldalát.
2. A saját érzések tisztázása
Apa oldalán most aggodalom van, hogy elronthatta azzal, hogy eleinte nevetett a gyereken, de nem gondolta volna, hogy „ennyire rászokik” – ami miatt persze a felesége meg őrá neheztel. Vagyis Apának bűntudata van, pontosítottuk az érzést, ami erősebb, mint csupán az „aggodalom”. Emögött pedig egy kis szégyenérzet is húzódik, mert most „tök hülyének” érzi magát, főleg, ahogy erről beszél. Nem érti, hogy miért nem képes megérteni a gyereke, hogy ez már nem vicces, múltkor már „nagyon komolyan” elmondta neki, hogy „nem szabad ilyen csúnyákat mondani”, mire a gyerek csak nevetett. Ettől annyira dühös lett, hogy legszívesebben „lekevert volna egyet”, pedig sose bántaná a kisfiát. Értetlenül áll előtte, hogy honnan jött ez a nagy indulat?
Megragadtuk, hogy végtelenül tehetetlennek érezte magát abban a helyzetben, amitől egyszerűen „magára vette” a gyerek viselkedését – mintha ő rajta nevetett volna –, ami azt az indulatot szítja az emberben, hogy vissza kell „támadni”. De volt annyi önuralma, belátása, hogy ne „támadni” akarja a gyereket, hanem szeretettel terelni afelé, amit szülőként jónak tart. Ezt a pozitívumot is fontos volt lehorgonyozni, ahogy megadni számára a háttérinformációkat, hogy az ekkora gyerekek ilyen irányú érdeklődése teljesen természetes, és, hogy a kicsi zavarában, jóllehet, félelmében nevetett. Az Apa szégyenérzete mögött felfedtünk még félelmet attól, hogy „ha ő ezt elrontotta, akkor bizonyára pocsék apa”.
És így tovább, hamar lemehetünk így egészen a félelmek gyökeréig, amik ritkán tudatosulnak bennünk, de attól még labilissá tesznek egy feszültebb helyzetben. Viszont, amint lerántjuk róluk a leplet, fakulni kezdenek a tudatosság fényében. Kiváltképp egy segítő szakember jelenlétében, aki segít az elfogadás hangját erősíteni a szülőben. A téren is, hogy teljesen természetes, ahogy a szülő elszégyelli magát, amikor a gyereke kaki, pisi, puki, fos... szavakkal dobálózik társaságban, hiszen ő tudja, hogy ez nem helyénvaló. Adott a helyzet erre megtanítani a gyereket is.
3. Empatikus határszabás
Egy olyan szituációt bontottunk lépésekre, amit az Édesapa hozott, hogy hamar átélhető és átlátható legyen a teendője. A nappaliban van, amikor a kicsi odasomfordál egy játékkal, és hangosan elkezdi, hogy „kakikakikaki”. Mit tehet ilyenkor?
– Hallak! Ezt szeretted volna, ugye, hogy halljam: „kakikakikaki”? – feléfordul ahelyett, hogy ignorálná a gyereket.
– Viccesnek tartod ezt a szót? Látom, nagyon megtetszett ez ma neked – nyugodtan folytatja – Nekem ez nem egy csúnya szó, de mégsem akarom hallgatni itt, a nappali közepén. Tudod miért? – megvárja, amíg visszajelez a gyerek, hogy figyel rá, érdekli a folytatás.
– Mert a kaki nem a szobába való. Szoktunk-e ide kakilni az asztalra? Neeem! És oda a konyhába? Dehogy! – itt már biztos, hogy kacag vagy fújol a gyerek is, ahogy adja alá a lovat.
– Figyelj csak, a kaki teljesen oké, mindenki kakil, ugye? Te is kakilsz, én is kakilok, anya is, de erre mondjuk, hogy magánügy, amit a vécében végzünk. Szerintem te ezt pontosan tudod, mégis valamiért idehoztad ezt a szót a szobába, vajon miért? Hogy megijedjek, felkapjam a fejem? Hogy felbosszants? – látni a kicsi arcán, ha rajta kapjuk a csínyen.
– Csakhogy nem szép dolog csak azért csinálni valamit, hogy a másikat kellemetlen helyzetbe hozzuk vele. Nekem nem jó, hogy a kaki szó itt röpköd az egész házban, ahogy az óvó néni sem akarja, hogy tele legyen vele a csoportszoba. Ha nagyon szeretnéd mondogatni, akkor nyomás, menjünk a fürdőbe, mert a kakinak ott a helye, rendben? Ez a szabályunk erre – a hangja mély és kedves ahelyett, hogy pattogósan utasítaná, mert azzal könnyen kiváltaná a gyerek dacolását.
Hogy festhet ez vendégek előtt?
Az édesapának az is gondja volt, hogy a gyerek társaságban még inkább szajkózza. Először mindenképpen otthon kell helyzetet teremteni belőle – nagyjából a fent leírt módon –, hogy mire társaságba kerülnek, biztos lehessen abban, hogy a gyereke érti az erre vonatkozó szabályt. Amire elég lesz emlékeztetnie, vagy be kell vele tartatnia. Együtt levezettük, hogy a figyelmen kívül hagyás miért nem volna jó megoldás, ahogy az azonnali letiltás is zsákutca.
Helyette ez lett Apa megoldása:
– Hallom, amit mondasz. Vécére kell menned? – ha a gyerek folytatja: – Ez a szó nem ide való, kérlek, hogy ne itt ismételgesd! Szeretnéd, hogy kimenjek veled a mosdóba?
Amennyiben erre sem hagyja abba, de kimenni sem akar, akkor Apa felismeri, hogy az a helyzet állt elő, hogy a kisfia most nem akar úgy dönteni, hogy hallgat rá, ezért ebben kell neki segíteni.
Közben a vendégek felé is mond valamit, amitől kevésbé érzi magát esetlenül, aztán kedvesen odalép a gyerekhez, megfogja a vállát:
– Gyere, fiam, elkísérlek a mosdóba, mert úgy saccolom, hogy legalább tíz kaki szó maradt még a szádban, vagy kilenc? Szerinted? Várj, még ne nyisd ki, mert megint kiesik! Gyere, ott megszámoljuk!
Vagyis betartatja a saját szabályát úgy, hogy közben nem feszül bele. Megadja a segítséget a gyereknek – elkíséri a mosdóba és leszámolja a tizet, ha kell. Majd visszatér a többiekhez azzal, hogy legközelebb már egyedül menjen ki a mosdóba. Kisebb az esélye annak, hogy kettőnél többször megismétli ezt a fia, miután nyert egy jófej, megbízható, követni érdemes apukát.
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
