„Hogyan lehetne egy ilyen helyzetben is elkerülni a tiltást, ami láthatóan nem hatásos, mert többedjére kell megismételni?”
Elképesztő, hogy olyan csokik hevernek a ház különböző pontjain, amit gyerekkorunkban mi csak elvétve kaphattunk! Sorolhatnám a márkákat. Ahogy az is, hogy a gyerekek újabban csokival indítják a napot. Pedig nálunk nem volt ilyen azelőtt. Márton-napi lakoma, Mikulás, iskolai adventi hét (sulibüfé), születésnap és karácsony előtt. Nagy a kísértés, úgyhogy érthető. Ahogy az is, amivel megindokoljuk, hogy miért tegyék el későbbre.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
Mégis többedik reggel találtam magamat abban a hülye helyzetben, hogy a téli szünet kényelmes reggelei felett érzett derűm rohamos gyorsasággal kezd elillanni, és egyre keményedő ábrázattal méltatlankodom azon, hogy miért kell ezt nekem újra és újra elmondani?! Ne tartsunk már ott, mint hároméves korában! (Igaz, a kis unokatesók nem sokkal nagyobbak háromnál.)
„Nem hiszem el, hogy megint el kell mondanom!”
„Azonnal tedd le a csokit, majd reggeli után!”
„Hányszor mondjam még el, hogy nincs csoki reggeli előtt?! Agyam eldobom!”
„Kivágom az egészet a francba, ha nem értesz a szép szóból”
„Örülj neki, hogy egyáltalán később ehetsz belőle! A mi gyerekkorunkban nem volt ennyi csoki!”
Tudtok még?
Hogyan lehetne egy ilyen helyzetben is elkerülni a tiltást, fejmosást, rákiabálást, leteremtést, fennhangon méltatlankodást, ami láthatóan nem hatásos, mert többedjére kell megismételni?
Ismételje meg ő!
– Anyaaa, ezt megehetem?
– Szerinted?
– Anyaaa...
– Most csinálom a reggelit. Köszi, hogy megkérdezted, de nélkülem is tudod a választ. Fordítsuk meg! Mi lesz, ha megeszed most a csokit?
– Nem leszek éhes.
– Az jó, ha nem vagy éhes. De mi a bökkenő ezzel?
– Hogy hamarabb megéhezem az édességtől...
– Akkor majd eszel, amikor megéhezel, nem?
– De akkor újra elő kell pakolni a reggelit...
– És akkor mi van?
– Hát, hogy most fogunk enni...
– Igen, mi apával most fogunk reggelizni. Gyere te is, a csokit meg megeszed utána. Én is eszem majd egyet veled, jó?
Ha a kisebbecske vagy a már nagyobbacska jól tudja, hogy mit miért mondunk, mégis ellene megy, kérdezzünk vissza! Ügyesek, okosak, biztos megjegyezték. Vicces, hogy ezt a „spanyol viaszt” már sokkal kisebb korában feltaláltam, csak megfeledkeztem róla. „Kalandávágyó” kisfiam időnként kipróbálta az ellentetjét is. Hogy milyen az, amikor fél óra múlva éhes lesz, és ügyesen előpakolja az ennivalóját, aztán mindent el a helyére. Nagyon élvezte, ahogy a csaptisztítást is, miután többedjére köpködte rá a fogkrémet, és egyszer kipróbálhatta, milyen azt letörölgetni. Nem büntiből, megtapasztalásból.
Az angyal a részletekben lakik!
Ahogy egymáshoz szólunk a mindennapokban. Amit a viselkedésünkkel üzenünk. Hogy „smasszerkedünk” vagy szeretettel terelgetünk. Ebben a szellemben találkozzunk jövőre ugyanitt! B.Ú.É.K.!
Ez a cikk december 24-én délelőtt jelenik meg. Hogy állsz a karácsonyi készülődéssel, kedves Olvasóm? Kívül-belül rend és béke van? Vagy őrület, kapkodás és „Ki tudja, hova tettük el a karácsonyfatalpaaaat”? Bárhogy is van, fogj egy csésze meleg valamit, és dőlj hátra a cikk erejéig, amit négy nappal korábban írtam.