Február 24. bónusznap mindenkinek

Idén különlegesség lesz abban a tekintetben, hogy 366-szor ébredhetünk fel reggelenként. A szökőév érdekessége, hogy eggyel több napot tartalmaz a megszokottnál. Ilyenkor a naptárt szinkronba hozza a csillagászati, vagyis az évszakok szerinti idővel. 

Szökőévek, szökőnapok
A szökőévek elsősorban a néggyel osztható évek, kivéve a százzal is oszthatóak. Kivételesen szökőév az is, ami 400-al osztható. Hagyományosan egy szökőnap betoldásával oldhatjuk meg februárban a szökőnapot. Így nem hosszabbodik meg a hónap, hanem a február 24-ei nap megduplázásával a következő napok eggyel előrébb tolódnak a heti napok sorában.

A február 24-e szökőnap, amikor nem ünnepelünk semmit, se névnapot, se születésnapot és a 24-28-a közé eső névnapok, születésnapok, egyéb ünnepek ilyenkor egy nappal előrébb kerülnek. Ez egy régi római naptárra vezethető vissza, amikor Julius Caesar kihirdette, hogy a „marcius kalendasa előtti 6. nap kettőztessék meg”. Manapság úgy fogalmazunk, hogy 24 nap telt el a februárból. Míg a rómaiak azt mondták, hogy március elseje előtti hatodik nap, vagy másképpen még 6 nap van hátra februárból. Magyarországon 1587-től fogadták el a Gergely-naptárt, amit a világ legtöbb országában is használnak. Van néhány ország, ami kivételt képez, mint például Svédország és Ausztria, ahol a február 29-e a szökőnap. A Gergely-naptár alapján az év átlagos hossza 365,2425 nap. A csillagászati év hossza körülbelül 365,2424 nap. A kettő különbségéből fakadó eltérés alig több mint 0,0001 nap, ezért van szükség a szökőévek beiktatására.

 

 

Február 24. "ajándéknap"
Ősidők óta, folyamatosan foglalkoztatja az emberiséget, hogyan lehet a legjobban és gazdaságosabban beosztani az időnket. Ez vonatkozhat munkára, pihenésre, ünneplésre, minden egyébre, ami az élet területén történik. A február 24. lehet olyan nap mindenki számára, mint a talált pénz.

Egy nap, amit bármivel tölthetünk, még akkor is, ha hétköznap bármelyik napjára esik. Gondoljunk csak bele, hogy a 2012-es évből már két hónap el is telt. Február végére, az igazán kemény, rideg tél, a mozgás és fény hiánya mindenkit megvisel, korosztálytól, nemtől függetlenül. Mindenki úgy érzi lemerült, elfáradt és kell egy nap, amikor csak magával foglalkozhat.

Ezt a napot fogjuk fel ajándéknak, töltsük kellemesen, ha tehetjük, akkor menjünk el szabadságra, vagy csak fejezzük be hamarabb a munkánkat. Az is elegendő, ha rendet rakunk magunkban, a közvetlen környezetünkben, vagy csak egyszerűen meglepjük magunkat valami új ruhával, vagy estére egyszerűen, bűntudat nélkül megeszünk egy doboz csokis kekszet. Tegyük azt, ami örömet okoz és használjuk ki ezt a napot, mint egy ajándékot és fordítsuk arra, hogy feltöltődve, felfrissülve várjuk a tavaszt. 4 évente adódik ilyen „ajándéknap”, ami egy átlagos ember életében kbörülbelül 15-18 ilyen alkalom, ezért is éljünk a lehetőséggel és élvezzük a ki az egész napot.
 

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.