Ezeket az ételeket tilos a fagyasztóban tárolni: nagy hibát követsz el, ha mégis így teszel, óriási baj is lehet belőle

Egészséged szempontjából rossz vége is lehet annak, ha lefagyasztod ezeket az élelmiszereket.

Nem minden való a fagyasztóba

A fagyasztónál jobb találmány aligha létezik az élelmiszerek tartósítása szempontjából, hiszen ez az elektromos konyhai eszköz mindannyiunk hétköznapjait megkönnyíti. Megakadályozza például, hogy a maradék étel kárba vesszen, hiszen ha túl sokat készítettünk egy fogásból, ami nem fogyott el a vasárnapi ebédet követően, már is bedobhatjuk az ételt a fagyasztóba, ahol jó ideig eláll majd a főztünk. Ezzel természetesen időt, energiát és pénzt is spórolunk, hiszen ha nincs kedvünk a konyhában robotolni a hosszú, fárasztó hétköznapok valamelyikén, elég, ha csak kivesszük a fagyasztóból a már elkészített ételt, és felmelegítjük. Na meg persze ott vannak a mirelitek is: a fagyasztott zöldségből, gyümölcsből, pizzából és készételekből jó előre be tudunk vásárolni magunknak és feltölteni a készleteinket, hogy amikor nem tudunk vagy épp nem akarunk elugrani a boltba, mégis főzni szeretnénk, minden azonnal kéznél legyen. Igen ám, de arra csak kevesen gondolnak, hogy bizony vannak olyan élelmiszerek, amiket soha, semmilyen körülmények közt nem szabad lefagyasztani, ugyanis kiolvasztás után az adott étel akár veszélyes is lehet egészségünkre nézve, jobb esetben azonban csak a finomság minőségének és ízének rovására megy a dolog. Mindenesetre jobb, ha tisztában vagy azzal, melyek azok az ételek, amiket tilos a fagyasztóban tárolni – galériánkat átlapozva megtudhatod!

A leveles zöldségeket, mint amilyenek a különböző saláták is, egyáltalán nem ajánlott lefagyasztani, ugyanis a hideg nem tesz jót a zöldségek sejtfalainak: a salátalevelek ropogósból pépessé és áttetszővé válhatnak a fagyasztás hatására. Persze vannak olyan leveles zöldségek, például a spenót vagy épp a kelkáposzta, melyeket nyugodt szívvel lefagyaszthatunk, esetükben azonban tudni kell a tárolás helyes módját.
Kattints a további képekért!

Túl sós lett a főztöd? Sebaj, nincs még veszve minden! Szerencsére több olyan módszer is a segítségedre lehet, amivel pikk-pakk orvosolhatod ezt a gyakori konyhai balesetet.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Home&Design
Ez a stílus nemcsak a férfiak kedvence, hanem az elegáns, modern dizájnnak köszönhetően könnyen illeszthető egy közös otthonba is.
Lifestyle
Még az egyszerű KRESZ-szabályokkal is érdemes időről időre foglalkozni, hiszen ezek betartása az alapja a biztonságos közlekedésnek.
Lifestyle
A fekete farmernadrág könnyen veszíthet eredeti, intenzív tónusából, ám ha ügyelsz néhány apró, mégis nélkülözhetetlen lépésre a mosás során, nem kell majd attól félned, hogy kedvenc darabod megfakul...
Fashion&Beauty
Ez a meleg, kényelmes és stílusos lábbeli nem hiányozhat egyetlen nő cipősszekrényéből sem.
Utazás
Folytatódik a sebességhatárok csökkentése Budapesten, innentől ezen a részen is csak ennyivel szabad majd menned az autóddal.
Lifestyle
A Feng Shui szakértői szerint van egy olyan dísztárgy, amely blokkolja a pozitív energiák áramlását otthonunkban, valamint a szerencsétlenséget szimbolizálja.