Ennyi évvel rövidíti meg az életünket a légszennyezés
Tavaly egy ország sem felelt meg a WHO ajánlásának
Az adatok azt mutatják, hogy Dél-Ázsia lakói átlagosan öt évet veszítenek el életükből a rossz légminőség miatt. A globális szennyezettség 2013 óta észlelt növekedésének 44 százaléka Indiában jelentkezett. Az országon belül Uttar Prades és Bihar államban, ahol 300 millió ember él, nyolc évvel, Újdelhiben pedig csaknem tíz évvel rövidebb az emberek élete a szennyezés következtében.
A WHO előírásainak betartása esetén a kínaiak 2,6 évvel élhetnének tovább, bár az országban mintegy két évvel nőtt a várható élettartam azóta, hogy 2013-ban hadat üzentek a szennyezettségnek. Azóta körülbelül 40 százalékkal csökkentették a levegő finomportartalmát.
Az EPIC számításai egy korábbi kutatáson alapulnak, amely azt mutatta ki, hogy a határérték felett köbméterenként minden 10 mikrogramm pm2,5 hatására csaknem egy évvel csökken az emberek élettartama. Egy nemrég közzétett jelentés szerint 2021-ben a világ egyetlen országának sem sikerült megfelelnie a WHO ajánlásának.
Fotó: 123rf
Egyesek szerint az AstraZeneca vakcinája okozza, mások laboratóriumi eredetűnek hiszik a majomhimlőt
Az immáron Európában - sőt Magyarországon - is terjedő majomhimlővel kapcsolatban még szakértői berkekben is nagy a bizonytalanság, de az összeesküvés-elméletek hívei máris a legképtelenebb magyarázatokkal hozakodnak elő az új járvány kapcsán. Fontos, hogy egyiknek se dőlj be, ugyanis a színes képzeletű konteó-gyártók állításai mögül nemcsak a bizonyítékok hiányoznak, de a józan észnek is ellentmondanak.