Egész évesre duzzadhat a szúnyogszezon
![](https://www.femcafe.hu/sites/default/files/styles/story_hero/public/images2021/cikkek/szunyog_123rf_lead.jpg?itok=30dbkO9p)
Télen is számíthatunk majd rájuk
Nyáron a szúnyogok tűrőképessége rövidül, ősszel viszont megint szélesedni kezd - ebből pedig azt a következtetést vonták le a szakemberek, hogy a rövidebb, enyhébb, "melegebb" teleknek is egyre hatékonyabban állnak majd ellen, és még a nyugalmi állapotra sem lesz szükségük. Ez pedig azt is jelenti, hogy a jövőben akár télen is számíthatunk a méltán közutálatnak örvendő rovarok fáradhatatlan és alattomos inváziójára.
A szakemberek egyébként több mint 28 ezer szúnyogot gyűjtöttek össze 18 szúnyogfajból, s ezek közül mintegyezerrel végeztek különböző kísérleteket. Az eredmények bebizonyították, hogy a szúnyogok megdöbbentőek jól tűrik a kifejezetten magas hőmérsékletet, így arra sem lehet számítani, hogy majd kihullanak a melegedő nyarakon. A kutatók úgy vélik, elengedhetetlenül fontos, hogy megtegyünk mindent a szúnyogok gyérítéséért, továbbá szabaduljunk meg minden olyan vízfelülettől a ház körül, amiben szaporodni tudnak az állatok.