Lifestyle

Donald Trump katonai lépéseket is fontolóra venne, ha csak így tudná megszerezni az ellenőrzést Grönland felett

Donald Trump megválasztott amerikai elnök újságírói kérdésre felelve nem zárta ki keddi sajtótájékoztatóján, hogy katonai, illetve gazdasági lépéseket tesz majd annak érdekében, hogy az Egyesült Államok visszaszerezze az ellenőrzést a Panama-csatorna felett, valamint megszerezze a kontrollt a Dániához tartozó Grönland felett.

Hajmeresztő tervekkel rukkolt elő a megválasztott amerikai elnök

Mar-a-Lagóban lévő rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján a republikánus párti politikustól azt kérdezték: biztosítani tudja-e a világot afelől, hogy nem alkalmaz katonai, illetve gazdasági nyomásgyakorlást Panamával és Grönlanddal kapcsolatban. Donald Trump úgy felelt, hogy „egyik (ország) esetében sem tudja ezt garantálni”. „De azt kijelenthetem, hogy a gazdasági biztonság szempontjából szükségünk van rájuk” – tette hozzá.

Trump utalt arra, hogy vámokkal sújtaná Dániát, ha az elutasítaná a Grönland megvásárlásáról szóló ajánlatát. Hangsúlyozta, hogy Grönland létfontosságú az amerikai nemzetbiztonság szempontjából is.

Dánia és az autonóm terület is már többször leszögezte, hogy Grönland nem eladó. A panamai elnök pedig szintén jelezte, hogy az ország szuverenitása nem lehet alku tárgya – írja az MTI.

Kedden magánlátogatásra Grönlandra érkezett ifjabb Donald Trump, a megválasztott amerikai elnök fia, aki a helyi közmédiának nyilatkozva kijelentette: Grönland csodálatos hely és a grönlandiak „rendkívül jól járnak majd, ha és amikor” az Egyesült Államok részei lesznek. Grönland külügyi hivatalának vezetője közölte: sem az ifjabbik Trump, sem a grönlandi vezetés nem jelezte, hogy egyeztetnének a mintegy ötórásra tervezett látogatás során.

Donald Trump sajtóértekezletén megismételte azon felvetését, hogy Kanada tagállamként csatlakozhatna az Egyesült Államokhoz, Bírálta, hogy az Egyesült Államok sokat költ kanadai árukra és északi szomszédja katonai támogatására.

A megválasztott elnök beszélt arról is, hogy megváltoztatná a Mexikói-öböl nevét Amerikai-öbölre, és megismételte azon ígéretét, hogy jelentős vámtarifákkal fogja sújtani Mexikót és Kanadát is.

„Nagy területet jelöl (ez a földrajzi név). Amerikai-öböl. Milyen csodálatos név!” – mondta.

Trump beszélt arról is, hogy a NATO-tagállamoknak GDP-jük 5 százalékát kellene költeniük védelemre az észak-atlanti szövetség által jelenleg elvárt 2 százalékhoz képest. „Úgy gondolom, a NATO-nak 5 százalék kell. Mindegyik (tagállam) megengedheti ezt magának” – tette hozzá.

Azzal büszkélkedett most, hogy első elnöksége idején rá tudta venni a NATO-partnereket a védelmi kiadások növelésére. „Én voltam az, aki rávette őket, hogy 2 százalékot fizessenek” – jelentette ki.

Közölte azt is, hogy január 20-i hivatalba lépésével haladéktalanul vissza fogja vonni Joe Biden leköszönő amerikai elnöknek az Egyesült Államok tengerpartjai mentén végzett energiahordozó-kitermelésre vonatkozó, előző nap bejelentett tilalmát.

Trump egyúttal bejelentette, hogy Husszein Szadzsváni egyesült arab emírségekbeli üzletember, a DAMAC Properties vállalat elnöke 20 milliárd dollárt fektet be amerikai adatközpontok létesítésébe szerte az országban.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Lifestyle
Ahogy a kutyák példát mutatnak a feltétel nélküli szeretetben, úgy taníthatnak meg minket arra is, hogyan legyünk jobb társak az élet minden területén.
Lifestyle
Két varázslatos, empatikus jegyről van szó, akik szinte magnetikusan vonzzák a nárcisztikus személyiségeket.
Lifestyle
Zendaya megosztotta rajongóival kedvenc salátareceptjét, ami kiváló választás lehet a rohanós napokra, ráadásul bár nagyon laktató ás tápanyagdús, egy dekát sem fogsz hízni tőle!
Lifestyle
Alaposan belerázódott a palackvisszaváltásba Magyarország is, és kezdenek kialakulni az úgynevezett MOHU-trendek.
Egészség
Sejted, hogy melyik az az ital, amivel megelőzheted az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés kialakulását, és melyik az, ami növeli ennek az esélyét? Nos, egy tanulmányból most végre kiderült a...
Sztárok
A Nirvana frontembere csupán 27 éves volt, amikor úgy döntött, saját kezével véget vet az életének, ám előtte még hátrahagyott egy drámai búcsúlevelet.