Küszöbön a Disznó hónapja a kínai asztrológia szerint – most aztán elhavazódunk!

Fókuszban a hatékony időbeosztás – és még mire számíthatunk novemberben, a Fa-Disznó havában? Olvasd el szakértőnk, Padma előrejelzését!

Itt a tél! Most aztán elhavazódunk!

Mint azt talán már sokan tudjátok, a kínai évkör szerinti évszakok egy hónappal előrébb járnak a mieinknél, így a kínai asztrológia rendszerében a november, vagyis a Disznó hava már a tél bevezető hónapja. Ezzel leváltja a fém elem őszi uralmát és megnyitja a három téli hónapon átívelő víz-időszakot. Meghozza a hideget, a sötétséget, ködöt, esőt, havat, visszafogott aktivitást, befelé fordulást. Na most, hogy kellőképpen lehűtöttem a kedélyeket és ezzel ráhangolódtunk a víz elemre, nézzük, hogy részleteiben mit fog hozni a november 7-én kezdődő Fa-Disznó hónapja!

Azért nem kell nagyon nekikeseredni, van nekünk karácsonyunk téli derűnek, és ami még előtte, novembertől lesz fókuszban igazán: berobban a karácsonyi készülődés! Tehát az igazi visszafogottság, megállás még kicsit odébb van. Addig még sok kört fogunk futkározni, és könnyen lehet, hogy nemcsak az ünnepi előkészületek látnak el bőven tennivalóval, de az összes elmaradt ügyünket most szeretnénk elintézni, vagy egyszerűen csak túl sok vonzó lehetőség jön szembe velünk egy időben, és legszívesebben egyikről sem mondanánk le. Természetesen lehetetlen ilyen sok dolgot alaposan, annak rendje és módja szerint elrendezni, vagy az összes kínálkozó programon részt venni, ezért jobb, ha megtervezünk mindent, listát írunk a beszerezni valókról, a fontos ügyekről, illetve időbeosztást is készítünk. De ez még nem lesz elegendő, rangsorolnunk is kell a teendőinket, mert a sor valószínűleg túl hosszú lesz erre az egy hónapra. Kezdd a legfontosabbakkal, ne aprózódj el! Fennáll a veszélye, hogy nemcsak a körmödre égnek majd a tennivalóid, de még halálosan ki is merülsz a hónap végére. A stresszt csak fokozni fogja, ha azzal kell szembesülnöd, mi minden nem fért bele… Ne így várjuk a karácsonyt! Senki nem szeret együtt lenni és az ünneplésre készülődni egy fáradt idegronccsal. A KEVESEBB TÖBB – ez a hónap mottója!

Ha te magad is ebben a hónapban születtél, és/vagy a Disznó évében (1947, 1959, 1971, 1983, 1995), akkor különösen figyelj a fenti intelmekre, mert bár könnyen kézben tartható problémának TŰNIK, amiről írtam, biztosra vehetjük, hogy nem lesz az, és akár az egészségünket érintő súlyosabb következményekkel is járhat, ha csak könnyelműen sodródunk az energiákkal mindennemű tudatosság nélkül.

Mit hoz még a Disznó hónapja? Olvass tovább a következő oldalon!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.