Tedd a vízbe ezt a fura dolgot, és beindul a fogyás: ez az ital csökkenti az éhségérzetet, szinte leolvasztja rólad a plusz kilókat

Bár a legnépszerűbb fogyókúrás ital kétségkívül az almaecetes- és a citromos víz, a TikTok-on most egy másik zsírégető „csodaszer” is felbukkant, amit az emberek előszeretettel fogyasztanak, ugyanis állítólag még a sóvárgás, valamint a falási rohamok megfékezésében is segít.

Ezt próbáld ki, ha szeretnél leadni pár kilót

A fogyás, mint azt tudjuk, a világ egyik legnehezebb dolga, és tartós eredményeket általában csak életmódváltással, vagyis egy egészséges étrend kialakításával, valamint rendszeres sporttal érhetünk el. Sokan azonban még mindig hisznek a különböző diétákban és fogyókúrás módszerekben, valamint egyes táplálék-kiegészítőkben, de az olyan italokban is, mint az almaecetes- vagy épp a citromos víz. Az internet népe azonban most egy új „csodaszerért” rajong, ami szó szerint fillérekbe kerül, és állítólag segíti a fogyást azáltal, hogy teltségérzetet okoz, valamint a sóvárgást is elmulasztja mindamellett, hogy éhesek sem leszünk tőle. Nincs más dolgod, csak a vízbe belekeverni egy szuperélelmiszert, ami elsőre meglehetősen furának tűnhet – galériánkban olvashatod a részleteket!

Ahogyan a Mirror is írja, ezt a különös italt a TikTok-felhasználók a „fogyókúra csodaszereként” tartják számon és emlegetik, ugyanis amellett, hogy hatékonyan leolvasztja a plusz kilókat, még rendkívül egészséges is.
Kattints a további képekért!

Diétázz dinnyével! Mutatunk egy egyszerű, három fázisból álló módszert, mely garantáltan megszabadít a felesleges kilóktól.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A leendő királyt a húga anyagilag messze túl is szárnyalhatja - mondja a szakértő.
      Sztárok
      Láttad már David Guetta legidősebb gyermekét? A 21 esztendős Tim Elvis nagyon sármos férfivá érett, és még ha akarná, sem tudná letagadni híres édesapját.
      Fashion&Beauty
      Meghan Markle-nek kiválóan ért a divathoz, mesteri érzékkel válogatja össze a szereléseit, így nem csoda, hogy arra is ráérzett, milyen nadrágtípus most a sláger.
      Lifestyle
      A Skorpiónak ma érdemes felkeresnie az idősebb rokonait. Napi horoszkóp.
      Egészség
      A tanulmányokat idős embereken végezték, de a biológiai öregedést fiatalabb korban is lassítani tudják, így érdemes minél hamarabb bevetni őket.
      Utazás
      Úgy néz ki hazánkban egyre komolyabban veszik majd, ha valaki agresszíven viselkedik a tömegközlekedési eszközökön.