Lifestyle

Többszörös magyar siker: két magyar film is Cannes-ban debütál

Csütörtökön hozták nyilvánosságra, hogy a 74. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába válogatták az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmjét, A feleségem története című alkotást, valamint Mundruczó Kornél Evolúció című drámáját is a fesztiválon mutatják be versenyen kívül. A világ legnagyobb presztízsű, A-kategóriás filmfesztiválját idén július 6-17. között rendezik meg.

Enyedi Ildikó filmje bekerült a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába

Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett azonos című regénye alapján készült. Az Ezeregyéjszaka-szerűen dús, titokzatos szerelmi történet álarcában, Störr kapitány szeretnivaló, fájdalmasan becsületes figuráján keresztül, elemi módon, az érzékeinken át értjük meg az élet összetettségét, titokzatosságát, törékeny szépségét, megfoghatatlan, uralhatatlan jellegét.

A feleségem történetében Störr kapitányt a holland Gijs Naber, feleségét, Lizzyt a James Bond-, Mission: Impossible-filmekből és a cannes-i Arany Pálmás Adéle életéből ismert világsztár, Léa Seydoux alakítja. Fontos szerepben látható továbbá Louis Garrel (Bernardo Bertolucci Álmodozók), Josef Hader (Stefan Zweig - Búcsú Európától) Ulrich Matthes (A bukás – Hitler utolsó napjai), Udo Samel (Babilon Berlin), Jasmina Trinca (Fortunata), Sergio Rubini olasz színész, valamint Funtek Sándor és Hajduk Károly.

A film rendezője, Enyedi Ildikó elmondta: „Nagy boldogság volt ezek után a fura, dermedt, elzárt hónapok után körbehívni a vezető munkatársakat a hírrel, bár legszívesebben felhívtam volna mindenkit. Sok friss munka lesz most a filmmel – egy rendezőnek hajtós időszak egy film elindulása. Ezek között a feladatok között kiemelt helyen szerepel egy igazi, erős magyar szinkron elkészítése, amit Báthory Orsi kiváló szinkronrendezővel közösen készítünk, „old school” műgonddal és szeretettel. Reményeink szerint a film eredeti és szinkronizált változatban egyaránt elérhető lesz a mozikban. Ha nemzetközi történetet is írt Füst Milán, egy igazi párizsi nő és egy hollandus hajóskapitány egymást tépő szerelmét, mégiscsak magyarul írta.

Mécs Mónika vezető producer hangsúlyozta: „A hosszúra nyúlt munkafolyamatok során a sok nehézség mellett rengeteg öröm is érte a produkciót. Az egyik ilyen öröm a cannes-i fesztivál meghívás. Felemelő érzés, hogy Füst Milán méltán híres regényét megfilmesíthettük és végre nemzetközi közönség előtt mutathatjuk be és vihetjük jó hírét az európai szereplő gárda és a filmben közreműködő szakemberek jóvoltából.

A 74. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába beválogatott film forgatókönyvét Enyedi Ildikó írta, az operatőr Rév Marcell, a vágó Szalai Károly, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Flesch Andrea, a VFX Supervisor Klingl Béla, a zeneszerző Balázs Ádám.

A film vezető produkciós irodája, a magyar Inforg-M&M Film (Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Muhi András) jegyezte Enyedi Ildikó előző filmjét, az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről című alkotást. Emellett a cégcsoport jegyzi többek között az Ezüst Medve díjas Csak a szél, az Oscar short list-es Akik maradtak és az idei Berlinale-n debütált szintén Ezüst medvét nyert Rengeteg – mindenhol látlak című filmeket.

A feleségem története magyar, német, olasz és francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet 1,15 milliárd forintos támogatásával, a német-francia Arte, az olasz RAI, az RTL Klub, az Eurimages és a Kreatív Európa Média közreműködésével készült. További koprodukciós partnerek a német Komplizen Film, az olasz Palosanto films és a patinás francia Pyramide. A feleségem története a tervek szerint 2021 őszén kerül a mozikba, a Mozinet forgalmazásában.

Mundruczó Kornél filmje is bekerült a fesztiválra. Lapozz a cikk folytatásáért!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.