Lifestyle

Ne lepjen meg, ha ennél a hazai üzletláncnál már nem ül senki a kasszáknál

Hatalmas változást figyelhetünk majd meg az elkövetkezendő időszakban a Dechatlon boltjai körül. A tatabányai Decathlon után egyre több hazai boltjuk fogja kizárólag önkiszolgáló pénztárakkal várni a vásárlókat.

Évi több tízezer megspórolt munkaórát és országos átlagban mintegy 2 éves megtérülést vár a Decathlon attól a nagy automatizációs projekttől, ami hamarosan az összes magyarországi boltját fogja érinteni – írja a Pénzcentrum keddi cikkében.

„A filozófiánk szerint a legnagyobb hozzáadott értéket az eladótérben tudjuk nyújtani, ahol a kollégák egyben tanácsadók is. Márpedig a jelenlegi szűkös létszám mellett szükség esetén a direkt értékesítésben részt vevő munkatársaknak is be kell ülniük a pénztárakhoz, ami nem ideális. A kasszazónáink egyre nagyobb mértékű automatizálásával jelentős humánerőforrást tudunk visszaadni az eladótérnek”

– fogalmazott a Decathlon vásárlói kapcsolatok vezetője, Kulin Kitti.

Magyarországon az első

Habár már kisebb boltoknál egyre gyakoribb, hogy teljesen egyedül bonyolítjuk le a vásárlás végi fizetést, még nagyobb áruházaknál ezt nem figyelhettük meg. A Decathlon áruházak azonban – mint ahogy azt a cikk is írja – most bizonyíthatják, hogy nagyobb méretű egységekben is képes működni az automatizált kasszazóna.

„A Walmart az Egyesült Államokban már a hipermarketek szegmensében is sikerrel alkalmazza ezt a stratégiát, de Magyarországon ez az első ilyen léptékű projekt”

– mondta Bessenyei Attila, a Laurel Retail ügyvezetője. A Decathlon munkatársai egyébként azt is kiemelték, hogy a tatabányai üzlet még csak a kezdet, 2023 végére 24 magyarországi Decathlonnál tűzték ki célul, hogy megszűntessék a hagyományos kasszás rendszert.

A porszívózás rutinteendőnek számít, ha a lakás alapos kitakarítása a cél, sokan azonban máig nem tudják pontosan, mire szolgálnak a hasznos kis eszköz csövén lévő parányi lyukak.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Sztárok
December 12-én berobbant a mozikba az új romantikus magyar vígjáték, a Hogyan tudnék élni nélküled?, amely már most hatalmas népszerűségnek örvend.
Lifestyle
A Bakot egy bizonyos esemény, amire nem számított, rádöbbenti arra, mennyire fontos is a családja. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Karácsonykor sorra követik egymást a családi összejövetelek és a rokonlátogatások, ezért érdemes még most beszereznünk néhány elegáns, alkalmi ruhát, amikben csinosak lehetünk az ünnepek alatt.
Sztárok
Egyre több hölgy dönt úgy, hogy nem rejti el őszülő tincseit, hiszen szerencsére ma már igencsak elterjedt felfogás, miszerint a deresedő frizura is lehet divatos, elegáns – ezt pedig számos női...
Sztárok
Thomas F. Wilson elsősorban a Vissza a jövőbe című kultikus filmekből lehet ismerős, ám azt bizonyára a legtöbben nem tudják, mennyit változott 2024-re a Biff Tannent alakító színész.
Lifestyle
Utalvány vagy bankkártyára utalás - sokan továbbra is csak a már két ismert opcióról tudnak, pedig a palackok visszaváltásánál igenis távozhatunk készpénzzel az üzletből. Mutatjuk, hogyan.