Lifestyle

Boldog iskolába járhatnak a jövőben a gyerekek - Országos kezdeményezést indított a Jobb Veled a Világ Alapítvány

Boldogságóra, boldog iskola

A Boldogságórán való részvétel lehetősége a jövőben még több gyermekhez eljuthat, hiszen az oktatási-nevelési intézmények február 25-től pályázhatnak a Boldog Iskola cím elnyeréséért. Azokat az iskolákat, akik havonta egy boldogságórát megtartanak legalább egy csoporttal, és beépítik a programot a munkatervükbe, Boldog Iskola díjjal tünteti ki az alapítvány Boldogság Intézete. A díj nyertesei megkapják ajándékba a Boldogságóra szakkönyveket, melyeket alsós, felsős és középiskolás korosztályoknak kidolgoztak ki.

"A szeptembertől júniusig tartó program 10 foglalkozásból áll, melyek során boldogságkutató pszichológusok által javasolt boldogságfokozó technikákat tanítunk meg a gyerekeknek, mint például az optimizmus, célok elérése, megküzdési stratégiák, testmozgás. A gyerekek megtanulják az elméleti hátteret és a programban kidolgozott gyakorlatok segítségével tapasztalati tudást szerezhetnek.” – magyarázta Harsányi Beáta pedagógus, aki két éve tart Boldogságórákat alsós gyermekeknek.

"Döbbenetes volt a változás, amin átmentek egy év alatt. A végére ki merték mondani, hogy 'Most ne szólj hozzám, mert rossz kedvem van, és nem szeretnélek megbántani'. Ha valaki sírt, odamentek hozzá és megkérdezték mi a baj, hogyan tudnak segíteni. Megtanulták, ha összevesznek valakivel, nem elég bocsánatot kérni, sokkal fontosabb megelőzni, hogy megbántsák a másikat" - mesélte tapasztalatait a tanító, aki szerint hosszútávon felmenő rendszerben lenne érdemes folytatni a Boldogságórákat, és nagyon örül, hogy most már elérhető pedagógusok számára egy 30 órás akkreditált Boldogságóra képzés is.

Örökös Boldog Iskola

A Boldog Iskola pályázat célja, hogy minél több oktatási intézmény bevezesse a Boldogságórákat, ezzel is elősegítve egy boldogabb generáció felnövekvését. Az iskolák a boldogiskola.hu linken jelentkezhetnek, és azok, akik egy éven át minden hónapban egyszer fotó dokumentációval igazolják a Boldogságórák megtartását, elnyerhetik az Örökös Boldog Iskola címet. A program kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az iskolás korosztály számára.

Ezt is ajánljuk

Megtaláltuk a boldogság receptjét! Kíváncsi vagy rá, mi az a 8 dolog, amit meg kell tenned érte? Ebből a cikkből megtudod!

Fotó: huffingtonpost.co.uk; Leadfotó: thegeniusplaza.com

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Sztárok
Ősz szakáll, hosszú haj, furcsa mosoly: az Osztrák Tölgy egészen új arcát mutatja a nézőknek.
Utazás
Az érdekes utazáson négy laposföld-hívő és egy nem laposföld-hívő vett részt. A cél az volt, hogy az előbbiek a saját szemükkel lássák: az Antarktiszon 24 órán keresztül nem megy le a nap.
Lifestyle
Ha te is valami olyan desszertet szeretnél az asztalra tenni az ünnepek alkalmából, ami hamar elkészül és még finom is, mégsem kell vele pepecselni, akkor ezt a receptet imádni fogod.
Sztárok
Keanu Reeves nem gyakran mutatkozik a nyilvánosság előtt kedvese, Alexandra Grant társaságában, a minap viszont kivételt tett – a rajongók pedig le sem tudták venni a szemüket a szerelmespárról.
Lifestyle
2024-ben számos közkedvelt modell búcsúzik a piacról, mindez pedig fontos korszakhatárt jelez a nemzetközi autóipar történetében.
Sztárok
A 78 esztendős amerikai elnöknek kétségkívül Arabella a legtündéribb unokája, aki minden bizonnyal anyjához hasonló szépség lesz, ha felnő, hiszen már most bűbájos kiskamasz.