Lifestyle

Boldog iskolába járhatnak a jövőben a gyerekek - Országos kezdeményezést indított a Jobb Veled a Világ Alapítvány

Mai rohanó világunkban sokszor épp a legfontosabbakra, a felnövekvő generációra nem jut elég idő. A gyerekek jólléte a szülői nevelés mellett függ az óvodától és az iskolától és a benne dolgozóktól is, hiszen csak boldog, nyugodt szakemberek tudják felkészíteni a jövő nemzedékét egy boldogabb életre. Ezt felismerve indította el a Jobb Veled a Világ Alapítvány a Boldogságóra programját, mely a pozitív pszichológia kutatásaira épül és melynek keretében az oktatási-nevelési intézmények most Boldog Iskolákká válhatnak.

A boldogság a kulcs

Amerikai kutatások szerint a boldog gyerekek önbizalma erős, képesek pozitívan gondolkodni, egészségesek, hisznek magukban, mernek a felnőttektől segítséget kérni, kreatívak és könnyebben megtalálják a kiutat az őket megérintő problémákból. A jövő kiegyensúlyozott, sikeres és elégedett generációja most fejlődik, így a gyakorlatias, kellemes és tartalmas élet elsajátításához szükséges játékos fizikai tevékenységek, pozitív szülői és nevelői megerősítés, az örömteli elfoglaltságokra való szoktatás nem várathat magára. Ezt célozza a Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogság Intézetének Boldogságóra programja is, melyhez eddig több, mint 1300 pedagógus csatlakozott, és amelynek fővédnöke Prof. Dr. Bagdy Emőke.

„A foglalkozások célja nem az, hogy problémamentes életmodellt állítson a fiatalok elé, hanem hogy vezérfonalat adjon a gyerekeknek arra, hogy könnyebben birkózzanak meg a problémákkal, könnyebben vegyék a kihívásokat, valamint a testi-lelki egészségmegőrzés tanulmányozására adjon lehetőséget. Mindezt nagyon szigorú, empirikus kutatásokkal támasztjuk alá. Vagyis az órák lényege a személyiségfejlesztés, a pozitív életszemléletre való képesség elsajátítása" – avatott be a részletekbe Bagdi Bella, az alapítvány elnöke.

Fotó: smoothparenting.wordpress.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Sztárok
A TV2 már régóta tartogat egy műsort, aminek Lékai-Kiss Ramóna lesz majd a műsorvezetője.
Lifestyle
Az otthoni wifi-hálózat innentől kezdve még nagyobb veszélynek lehet majd kitéve, nem árt óvatosnak lenni.
Sztárok
Úgy tűnik, Meghan Markle nem igazán nyerte el minden szomszédja szimpátiáját Montecitóban, ahol férjével és közös gyermekeivel élnek – egy lakos például kíméletlen szavakkal illette a hercegnét.
Sztárok
Az 55 éves színész-énekesnő a Megállíthatatlan (Unstoppable) című film vetítésén vált a Variety újságírójának "céltáblájává".
Lifestyle
Az Országgyűlésben törvényjavaslatot nyújtottak be az internetes agresszió visszaszorításáról, ami a sajtószabadságról és a médiaszolgáltatásokról szóló törvényeket, sőt a Büntető törvénykönyvet is...
Home&Design
A mai modern világban, amikor az ünnep már szinte a fogyasztói társadalom csúcsra járatása lett, különösen izgalmas visszatekinteni a múltba, és felfedezni, milyen egyszerű, de mégis szívből jövő...