Sikoltozni kezdett az anya, amikor meglátta, mit művel a bébiszitter az otthonában

Teljesen kikelt magából az anya, és el is zavarta a 19 éves bébiszittert a házából. Az eset alaposan felforgatta az internetet.

A többség viszont a bébiszitternek adott igazat

Megbízható bébiszittert nem olyan könnyű manapság találni. Legutóbb arról számoltunk be az egyik cikkünkben, hogy egyes dadusok nem igazán tudtak ellenállni a sztárok kisugárzásának, és félreléptek velük. Közülük Mick Jagger már eleve úgy mutatkozott be a bébiszitternek, hogy meztelenül flangált a házban, de Ethan Hawke össze is jött az egyik dadussal.

Azért tegyük hozzá, hogy a bébiszittereknek sincsen könnyű dolga. Nem csak a gyerekekkel kell megtalálniuk a közös hangot, hanem a szülőkkel is.

Ennek főleg inkább Amerikában van nagy múltja. Ott is történt meg az egyik eset, amiről a Mirror számolt be. A galériánkban megmutatjuk, miért kezdett el visítozni az anyuka a bébiszitter miatt. Valószínűleg nem az előbbinek fogtok igazat adni.

Egy 19 éves amerikai lány már két éve bébiszitterként dolgozott, tehát nem mondhatjuk azt, hogy tapasztalatlan volt a szakmában. Végül egy olyan családhoz került, ahol egy 9 éves fiúra és egy 7 éves lányra kellett vigyáznia.
Kattints a további képekért!

Arnold Schwarzenegger persze nem a bébiszitterrel, hanem a házvezetőnővel lépett félre, akitől született egy fia. Ben Afflecknek csak állítólagos viszonya volt, Jude Law azonban beismerte a félrelépést.

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Sztárok
A Magyar Olimpiai Bizottság és Magyar Paralimpiai Bizottság hétfő este a Várkert Bazárban bemutatta azokat a ruhákat, amelyeket sportolóink a 2024-es párizsi olimpia megnyitóján viselnek majd, a...
Utazás
A hét elején ugyan csípősebb-esősebb napok köszöntöttek ránk, ám ennek mostantól vége: újabb felmelegedés veszi kezdetét, ami hamarosan az év első hőhullámába torkollik.
Lifestyle
Ha végleg száműzitek a hálóból ezt a bizonyos dolgot, az csodákat tehet a nemi életetekkel!