Lifestyle

Szabadlábra kerülhet az amstetteni rém: úgy ítélték meg, már nem jelent veszélyt a társadalomra

Az osztrák Josef Fritzl 24 évig tartotta fogva saját lányát és vérfertőző kapcsolatukból született gyerekeiket a házuk pincéjében. A bírósági döntés értelmében élete végéig zárt pszichiátrián kellene élnie, ezt írta most felül egy háromtagú bizottság.

Az amstetteni rém

Az amstetteni vérfertőzési botrány 2008. április 27-én robbant ki, amikor is kiderült, hogy egy helyi lakos, bizonyos Josef Fritzl 1984 óta, 24 éven keresztül tartotta fogva saját lányát, Elisabeth Fritzlt, a pincéjükben kialakított nagyjából 50-60 négyzetméter alapterületű, 170 centiméteres belmagasságú, hangszigetelt, ablak nélküli helyiségben, amit egy közel 300 kilogrammos páncélajtó zárt el a külvilágtól. Időközben többször fizikailag bántalmazta és megerőszakolta. Vérfertőző viszonyukból hét gyermek született, akik közül hármat Josef Fritzl és felesége, Rosemarie Fritzl nevelt, hárman pedig születésük pillanata óta a pincehelyiségben éltek és nevelkedtek, az egyik gyermek pedig még közvetlenül a születése után elhalálozott. A csecsemő holttestét a férfi elégette. A fent normális életet élő gyerekek eközben semmit nem sejtettek pincében raboskodó testvéreikről, csakúgy, mint Rosemarie. A nő, akit saját elmondása szerint édesapja már 11 éves kora óta szexuálisan zaklatott, több mint két évtizedes raboskodásának végül egy orvosi vizsgálat vetett véget.

Elisabeth Fritzl 18 éves volt, mikor apja bebörtönözte, és 42, mikor szabadult. 24 éven keresztül senki nem vette észre a pincét, pedig a házban nem egyedül a Fritzl család lakott, igaz, a társasház Josef Fritzl tulajdonában volt. Az egyik szomszéd elmondása szerint néha furcsa kopogást hallott, de nem tulajdonított neki jelentőséget. 1999-ben tűzvédelmi ellenőrzés miatt a tűzoltóság szakemberei is jártak a pincében, de ők sem vették észre a titkos lejáratot. Az anyát és hat gyermekét hónapokig idegszanatóriumban kezelték, majd egy meg nem nevezett helyre költöztették őket, ahol új életet kezdhettek.

Fritzl nyugalmazott elektromérnök, feleségétől, Rosemarie Fritzltől további hét gyermeke született. Szomszédai, ismerősei, de még gyermekkori barátai sem tudtak a férfi kettős életéről. A további vizsgálatok során kiderült, hogy gyermekkori szexuális képzelgéseiben sokáig anyja kapott szerepet, aki annak idején terrorizálta, verte és megalázta. Később őt is fogva tartotta egy szobában, az asszony 1980-ban bekövetkezett haláláig.

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Lifestyle
      Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.
      Lifestyle
      Horribilis összegű bírságot kell fizetned, ha megszeged ezt a szabályt, és a hatóságok sajnos senkivel nem kivételeznek.
      Sztárok
      Meghan Trainor 2014-ben robbant be a köztudatba és egy csapásra nagy népszerűségre tett szert, a napokban azonban nem zenei karrierjével hívta fel a figyelmet, hanem azzal, hogy látványos...
      Lifestyle
      Szánj néhány percet erre a rendkívül egyszerűen és könnyen kivitelezhető tesztre, hiszen hamar kiderülhet belőle, hogy kell-e tartanod a korai halálozás veszélyétől.
      Egészség
      Van egy olyan mindennapi tárgy, amit szó szerint szinte minden felnőtt használ, ám az emberek 90%-a rosszul tárolja, ugyanis a legtöbben a fürdőszobában tartják, pedig nem lenne szabad a szakértők...
      Utazás
      Március utolsó napjai egyáltalán nem úgy alakulnak majd, ahogy mindenki remélte, de a következő hónapban sem lesz hozzánk kegyes az időjárás.