3 tipp, mely feltölt energiával
A dermesztő hideg, a téli borongós időjárás, a túl sok stressz és a rohanás mind méreg a testünk és a lelkünk számára. Íme három tipp, amely örömet okoz és feltölti a kimerült energiaforrásainkat.
Sportolás a testnek
Életmódunk megváltoztatására nagyon nehezen vesszük rá magunkat. Főleg a téli, hideg, sötét időszakokban nehéz rászánni magunkat, hogy kezdjünk magunkkal valamit. Pedig rendkívül fontos, hogy saját életünk megállás nélkül forgó mókuskerekéből időről időre kiszálljunk, vagy néha szünetet tartsunk.
Amikor kikapcsolódunk és nem a külső tényezők határozzák meg, hogy mit miért csinálunk, akkor harmonikusabban érezzük magunkat. Válassz magadnak olyan sportot, amit szeretsz csinálni, ami mozgásba hozza a testedet, lelkedet, szellemedet egyaránt, ami elképesztő mértékben fokozza majd az észlelési képességeidet is. Ne kényszeredetten, muszájból csinálj valamit, hanem lelkesen éld át a sport minden örömét, a készülődéstől egészen a zuhanyzás pillanatáig. Bármilyen sport felüdülést okoz, ráadásul fittebb leszel és elkerülnek a rémes téli betegségek is. Az pedig egy bónusz, hogy formába tudod hozni magad tavaszra, amikor már nem kell azon aggódnod, hogy vajon milyen önsanyargató diétával fogod kínozni magad, ha szekrény mélyére kerül a téli kabátod.
Főzés a szellemnek
Talán a leginkább az lazít el, ha kihúzod/kikapcsolod a telefont, megfőződ a kedvenc ételedet, miközben belekortyolgatsz kedvenc vörösborodba. Akár egyedül élsz, akár nagycsaládban ez egy hatalmas érzés, amikor alkotsz valamit és elégedettség tükröződik mindenki arcán a végeredménytől.
Mindannyian szeretünk enni, nemcsak azért mert éhesek vagyunk, hanem mert kellemes érzés, ha valami igazán jó lakomán vagyunk túl. A főzés egy igazi kreativitás, amikor van egy mennyei receptünk, amit elkészítünk, és ha van elég önbizalmunk, akkor még az ízeket is variáljuk. Megvalósíthatjuk, amit kitaláltunk, kifejeztük érzéseinket a kreativitás közben, úgy hogy miközben szorgoskodunk a konyhában, szépen, lassan ellazulunk, elfelejtjük a mindennapi problémánkat és kialakul bennünk egy életöröm, ami a későbbiekben pozitív irányba terel minket.
Muzsika a léleknek
Tolsztoj véleménye szerint a zene a legnagyobb kerítő, a legszenvedélyesebb csábító. A zene csodálatos, egyedülálló, megfoghatatlan és elkülönül minden más művészettől, mert magasabb rendű minden tudománynál, filozófiánál.
Nélküle szegényebb lenne az életünk is, tulajdonképpen az érzelmeink gyorsírása, ami kifejezi, amit nem lehet elmondani, vagy elhallgatni. Amikor zenét hallgatunk, vagy esetleg játszunk valamilyen hangszeren, akkor kiárad valami, ami bennünk van: titok, fájdalom, szorongás, félelem, az érzéseink, gondolataink. Egyszerre ébreszt bennünk olyan érzelmeket, amelyek megnyugtatnak, vagy akár fel is kavarhatnak. Ami fontos, hogy másik dimenzióba visz minket, kizökkent egy röpke időre a megszokott ritmusunkból, ellazítja az idegrendszerünket, megváltoztatja a kedvünket, egyszerűen rendet teremt a lelkünkben és a környezetünkben. Fontos, hogy bármit is csinálunk az életünkben, akár dolgozunk, sportolunk, főzünk, a zene jelenlétében a cselekedeteinknek dinamizmusa lesz, ami mindig előrébb fog vinni.