Lifestyle

2017 a Nap éve lesz – Alig hittük el, hogy ilyen nagy változásokra kell készülnünk

Felpörögnek a szívügyek

A párkapcsolatok terén is óriási változásokra számíthatsz. Nemcsak a te magánéletedben, de a környezetedben is észreveszed majd azt, hogy fölpörögnek az események. A Nap ugyanakkor rávilágít arra is, hogy mely kapcsolatok igazán erősek, illetve hol rejlenek az igazi hibák. A kezdeti fellángolást hamar felváltja az őszinteség, éppen ezért sok kapcsolat már az elején zátonyra futhat. Ám minden rosszban van valami jó, így ha szakításra kerül a sor, annak örülnöd kell, mivel nem kell még több évig tapogatóztok a sötétben. Viszont ha igazán egymásnak teremtett titeket a sors, akkor a szerelmetek beragyog majd mindent és örök kötelék alakul ki köztetek.

Hangolódj rá a Nap energiáira!

Kezdd az önismereti tréningedet egy pár perces meditációval. Igyekezz elkapni az első napsugarakat az ablakodban! A Nap a megbízhatóságot, a biztos fényt jelenti a sötétségben: valahogy ezzel a metaforával próbálj azonosulni, amikor valamire gondolsz ilyenkor. Lehet az egy kívánság, amit elképzelsz magadnak a röpke meditáció alkalmával. Ám ha lelkileg kívánsz feltöltődni, akkor képzeld el azt, hogy a Nap sugarai egyenesen a szívedbe hatolnak és onnan töltekezik meg tested minden porcikája az örök fénnyel. Mint egy pókháló, középen a szíveddel, lassan, de egyre erősebben beragyogja a tested a fény.

Azért a hétalvóknak is van egy-két tippünk. A déli napsütésben menj ki a szabadba, és süttesd egy kicsit az arcod. Az előző technikához hasonlóan itt is töltekezz meg a fénnyel! Ebédidőben csodák tesz majd veled egy kis napozás. Napnyugtakor a számodra ártalmas dolgoktól meditálj. Kérd meg a Napot, hogy vigye magával a negatív energiákat és szabadítson meg a lelki terheidtől, amelyeket apró szálakként vizionálj magad körül. A Nap utolsó sugarai pedig magukba szívják ezeket és a fénnyel együtt eltűnnek majd a sötétben, hogy valami pozitív dologgá formálódjanak át a következő napra.

Nagy decemberi horoszkóp: Ez vár ránk a szívügyek, az egészség és az anyagiak terén

Kíváncsi vagy rá, mit tartogat neked a december a szívügyek, az anyagiak és az egészség terén? Akkor olvass tovább, jönnek a havi horoszkópok!

Fotók; Leadfotó: sunessences.org, freespiritedmind.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Christmas
A munkaerőhiány az oka, hogy évről évre busás fizetéssel járó állások várják az érdeklődőket a budapesti karácsonyi vásár(ok)ban. Ez alól természetesen az idei esztendő sem jelent kivételt.
Sztárok
Ariana Grande napjaink egyik legszebb és legtehetségesebb énekesnője, ám az utóbbi időben annyira túlzásba vitte a fogyást, hogy hűséges rajongói mellett már a barátai, sőt az orvosok is aggódni...
Sztárok
Fiatalon a férfiak álma volt a kétszeres Golden Globe-díjas angol színésznő, aki 70 felett sem panaszkodhat, ugyanis sokan szeretnének úgy kinézni, mint ő.
Sztárok
Takács Nikolas még az X-Faktor első évadában tűnt fel, és sikerült az akkori mezőny legjobbjai közé küzdenie magát, ám az utóbbi esztendőkben nem tűnt fel sűrűn a nyilvánosságban. Most viszont...
Lifestyle
Meglehetősen nehéz nap vár a Nyilasra. Napi horoszkóp.
Christmas
Habár Harry és Meghan jó ideje élik a monarchiától független életüket, egy bizonyos karácsonyi tradíciót Kaliforniában is ugyanúgy követnek, mintha továbbra is a királyi család aktív tagjai lennének.