14 furcsa dolog, amit a nők csak akkor csinálnak, ha egyedül vannak otthon
Az Instagram-függő
„Amikor egyedül vagyok, kisminkelem magam, és eléneklem a kedvenc dalaimat - persze, fel is veszem mindegyik előadást. Ezután kiválasztom a legjobban sikerült darabot, majd kiteszem Instagramra. Az egész egy nagy időpocsékolás egyébként, mert ha 5 percen belül senki sem reagál rá, kitörlöm a posztot.” (Carly, 25)
A csokirajongó
„Előveszek egy tábla csokoládét, megeszek belőle egy kockát, majd a maradékot elteszem egy üvegbe. Öt perc múlva megint előveszem, és megint falok belőle, a maradékot pedig visszateszem. Egészen addig csinálom ezt, amíg el nem fogy.” (Alaina, 26)
A színésznő
„Imádom a sorozatokat, és ha pont egy olyan jelenet van, ami megtetszik, akkor megállítom a képet, és eljátszom. Főleg a zenés-éneklős részeket szeretem, például azt, amikor a Könnyű nőcske című filmben Emma Stone a „Pocket full of Sunshine” című számot énekelte. (Allison, 27)
A hajszobrász
„Mindig kókuszolajat szoktam tenni a hajamra, hogy ápolja, regenerálja. Hogy fokozzam a hatást, ráhúzok a fejemre egy zacskót is, és így ülök 4 órán keresztül. Ha csöngetnek, nem nyitom ki az ajtót.” (Anna, 32)
A Micimackó
„Próbálok minél kevesebb egészségtelen ételt tartani otthon, de van, amikor egyszerűen rám tör a cukor iránti vágy, amivel nem tudok mit kezdeni. Ilyenkor az egész lakást áttúrom valami olyan után, ami kielégíthetne - az egésznek az a vége, hogy kanállal eszem a mézet, amit a polcon találtam.” (Denise, 29)