Home&Design

Az öntapadós padló helyes lerakási módja

A padlófelújítás az egyik olyan felújítási művelet, amit senki sem szeret. Felverni a régit hatalmas munkával, költséggel és nem utolsó sorban sok kosszal és porral jár. Ezután pedig újra rendbe tenni az alapot, aljzatkiegyenlítőzni, ami szintén egy nemszeretem feladat, ráadásul ezek mindenképpen szakembert igénylő munkák.

Viszont az is érthető, hogy szeretnénk megváltoztatni a környezetünket főleg akkor, ha az adott padló már kopott, ósdi, elavult, vagy csak egyszerűen utáljuk a színét. Fóliás Juci öntapadós és klikkes padlói erre a problémára nyújtanak megoldást, hiszen ebben az esetben nem kell eltávolítani a korábbi burkolatot, valamint akár saját kezűleg is elvégezhető az egész művelet. Vannak azonban kihagyhatatlan lépések melyek ahhoz szükségesek, hogy az eredmény megfelelő és szép legyen.

A padlófelújítás lehet egyszerű is

Ha tehát szeretnéd megspórolni az előző burkolat eltávolításával járó port és költségeket, akkor érdemes kipróbálni az öntapadós padlót, melyeket egyszerűen csak az előző burkolatra kell ragasztani vagy tenni.

Cikkünkben ezekre fókuszálunk, és bemutatjuk azokat a hibalehetőségeket, amelyeket mindenképpen kerülj el, ha úgy döntesz, hogy ezzel a padlóval fogod felújítani a lakásodat.

Az öntapadós padlókat számtalan színben és mintázattal meg lehet vásárolni, ezért biztosan megtalálod köztük azt, ami teljesen a te világod. Még szakemberre sem lesz szükséged, egy hétvége alatt olyan hatalmas változást érhetsz el, amit nem is gondoltál volna!

A felület megtisztítása

Első lépésként tisztítsd meg az eredeti padlót. Alaposan moss fel, távolítsd el a port, a koszt és hagyd megszáradni a felületet. Ha a padlón zsírfolt, festékmaradvány, por marad, akkor az új padló nem fog leragadni.

Ne használj zsíroldót!

Észszerűnek látszik a hideg zsíroldó használata, mivel ez feloldja a szennyeződéseket, azonban tudni kell róla, hogy a felületről nagyon nehéz maradéktalanul eltávolítani, és ha rajta marad, akkor a ragasztó nem fog ragadni.

A mély fugákkal rendelkező felület

Ha mély fugák vannak az eredeti burkolaton, akkor fóliázz alá az öntapadós padlónak, mivel a fugáknál nem fog tudni leragadni. Ha egy fuga pont az új padló széléhez kerül, akkor az is előfordulhat, hogy ott fel fog válni.

A rücskös padló sem jó alap, ha ilyen a burkolat, akkor először tégy egy próbát, hogy ráragad-e.

Burkolás faltól falig!

Ha csak a konyha vagy a szoba közepére teszel öntapadós padlót, akkor az előbb-utóbb szét fog csúszni. Mindig faltól falig burkolj, így a lapok tartják egymást.

A hőmérsékletnek jelentős a szerepe!

Hidegben nem fog tapadni a ragasztó, ezért fűtetlen lakásba ne használd, vagy előtte csavard fel a fűtést, hogy ne legyen a felület jéghideg. A termék sem lehet hideg, ezért, ha télen kihűlt az autóban, akkor lerakás előtt legalább egy éjszakára tedd meleg szobába.

Az öntapadós padló gyönyörű látványt nyújt, azonban csak sima és egyenes felületre rakd le és tartsd be a fenti szabályokat. A termék minden esetben hibátlan, a rossz tapadást a fenti hibák egyike szokta okozni.

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Home&Design
Lifestyle
A termálvizeknek számos kedvező hatása van a szervezetünk egészére. Ezek a jótékony hatások részben a betegségek megelőzésében játszanak szerepet, részben a már meglévő egészségügyi problémák...
Sztárok
Nem akármire lettek figyelmesek a brit királyi család szemfüles rajongói, amikor górcső alá vették Harry herceg és Meghan Markle idei karácsonyi üdvözlőlapján.
Sztárok
Jenilee Harrison egykor igézően szép, bájos nő volt, sajnos azonban nem tudott megbarátkozni az idő múlásával, ezért drasztikus beavatkozások mellett döntött.
Christmas
A többség inkább előre megveszi a húst karácsonyra, ami abszolút nem baj, de időben kell kivenni a fagyasztóból.
Fashion&Beauty
Bár a hétköznap hordott ruháinkat szinte mindennap mossuk, a télikabátunk tisztítása gyakran háttérbe szorul, holott a megfelelő módszerrel nemcsak a kabát élettartamát hosszabbíthatjuk meg, hanem a...
Home&Design
Bár sokáig a kertészek egyik kedvence volt, mára kiderült, hogy több problémát okoz, mint amennyi előnnyel jár. Inváziós tulajdonságai és mérgező hatása miatt érdemes kétszer is átgondolni, hogy...