Home&Design

Felejtsd el az év trendszínét, a skandinávok erre az árnyalatra esküsznek

A trendek jönnek-mennek, de egy igazi skandináv klasszikussal sosem lőhetsz mellé, hiszen ha valakik, akkor ők értenek a lakásdekoráláshoz.

Trendjelentés

Ahogy korábban már megírtuk, a leghíresebb festékmárkák minden ősszel kihirdetik a következő év színét, így a divatvilággal egy időben a lakberendezés területén is körvonalazódnak a jövő évi trendek. A Sherwin Williams, a Backdrop, a Benjamin Moore, a Dulux és a Behr időben előhozakodott a 2023-as trendjelentésével, így szokás szerint csak a Pantonera kellett várnunk, akik hagyományosan minden év végén leplezik le választottjukat. Míg az előbbiek a natúr, pasztelles árnyalatok mellett döntöttek 2023-ra, addig utóbbi ismét gondolt egy nagyot és egy élénk magenta színt mellett tette le a voksát. Kiegészítőkre még talán elfogadnánk, de ha a teljes lakás berendezéséről van szó, inkább maradunk a klasszikus skandináv színek mellett. Ez a stílus a természetes anyagok, "sápadt" színek és egyszerű, letisztult formák alkalmazására támaszkodik. Alapvetően a világos, tágas terek uralkodóak, ilyen helyeken tud igazán érvényesülni a pompája. Mivel ez az egyik legnépszerűbb változat a lakásdekor esetében, ezért utánanéztünk, melyik az a szín, amit ez a stílus leginkább szeret használni a lakberendezésben. Pörgesd végig a galériánkat, ha meglátod a skandinávok kedvencét, rögtön elfelejted majd 2023 élénk liláját.

A kék színt általában a nyugalommal szokták összefüggésbe hozni, ráadásul akinek ilyen árnyalatú a hálószobája, sokkal nyugodtabban alszik, mint mások. Van azonban benne valami igazán előkelő is, és nem csak a királykékben, hanem az összes verziójában. Ezért is használják annyira előszeretettel a skandinávok a lakberendezésben, a konyhától egészen a fürdőszobáig.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf.com, Forrás

Oldalak

Home&Design
Lifestyle
A május beköszöntével végre eljött az az időszak, hogy a paradicsomok kikerülhetnek a kertbe vagy a balkonra. Ha az a célunk, hogy idén bőséges termésnek örvendezzünk, érdemes megfogadni az alábbi...
Sztárok
Jól megy Szoboszlai Dominik szekere, bár a sztárfocista úgy néz ki, csak egyetlen kupát nyer idén a Liverpoollal. Fejben közben már a labdarúgó Európa-bajnokságra is készül.
Sztárok
Fiatalkori fotóihoz képest mára már felismerhetetlen az olasz divattervező, üzletasszony és modell, Donatella Versace, aki természetesen jelen volt az idei Met-gálán, arcával pedig sokakat meg is...