A Barátok közt színésznőjét a barátnői öltöztetik a Story Gálára
Mi már alig várjuk a február 11-ét, ekkor rendezik ugyanis az idei Story Gálát, ahol a teljes hazai sztárvilág képviselteti magát. Persze az is mindig izgalmas, hogy ki kivel érkezik, ki nyeri el a díjakat, ki hogyan bulizik, de mi arra is nagyon kíváncsiak vagyunk, ki milyen ruhát választ magának. A Barátok közt szereplői például együtt készülnek, és egymást öltöztetik a gálára.
Komolyan veszik a Story Gálára való készülődést
Varga Iza fantasztikus stílusérzékéről mi is megemlékeztünk már, egyszerűen imádjuk azt a könnyedséget, ahogyan az utóbbi időben öltözködik. Az idei Story Gálára is lelkesen készül, de nem úgy, ahogy azt elképzeltük volna. Nem ugrálnak körülötte stylistok, ő a Barátok köztös kollégákkal, pontosabban barátnőkkel választja ki a ruháját.
„Mindig nagyon jó érzés a közönség elismerése. A gálák természetesen nemcsak ezek miatt jelentenek maradandó élményt. Hagyomány, hogy mi, Barátok köztös lányok együtt készülünk az estére. Jó másfél hónappal az esemény előtt megtárgyaljuk, hogy ki milyen ruhát visel majd, aznap pedig együtt öltözködünk, ugyanaz a fodrász és sminkes foglalkozik velük. Hihetetlen, hogy eltelt tizennyolc év, de még mindig együtt érkezünk és egy asztalnál ülünk.” Mi már elég kíváncsiak vagyunk, idén mit hoznak össze a csajok.