Új taggal bővült a Missoni család
Talán most már minden jóra fordul a Missoni család háza táján, hisz az elmúlt egy év nem sok jót hozott az olasz divatfamíliának, ám végre jó hírekről is beszámolhatunk.
Megtört az átok
2013 igazán tragikusan kezdődött a Missoni divatházat igazgató családnak, hisz Vittorio Missoni és felesége még januárban tűnt el, majd nyár elején ráleltek a repülőgép roncsaira is. A házaspár egyik fiúgyermeke vette át a divatbirodalom irányítását, ám súlyos balesetet szenvedett az örökös. A sorozatos balesetek után az alapító, Ottavio nagypapa kezében szállt vissza ismét az irányítás, ám a család feje idén májusban elhunyt.
Balesetet szenvedett a kismama
Most azonban végre valami jó is történt az olasz család háza táján, hisz Margherita Missoni a héten életet adott első gyermekének. A kismama még a kilencedik hónapban egy kisebb balesetet szenvedett s eltörte csuklóját, de szerencsére a babának nem esett baja.
Megérkezett Otto Hermann Amos
Margherita Missoni és férje, az autóversenyző Eugenio Amos a terhesség szinte minden pillanatát megosztották rajongóikkal, így a születésről is hamar megérkeztek az első hírek. Otto Hermann Amos a tavaly házasodott pár első gyermeke, a Missoni család negyedik generációja szerencsére egészséges és a szülők ígérete szerint nemsokára a sajtó is láthat majd képet a csöppségről.
Fotók: vogue.com, vogue.co.uk