Sarka Kata és Kulcsár Edina tündököltek a FitBalance Díjátadó Gálán
Bár idén kisebb helyszínen és valamivel kevésbé jól szervezetten adták át a magyar fitnesz-élet kiválóságainak a díjakat, ez a celebeket nem állította meg abban, hogy legszebb oldalukat mutatva ragyogjanak a gálán. Persze akadt olyan, akinek ez kevésbé sikerült.
A FitBalance Díjátadó Gála célja, hogy elismerje hazánk legjobb fitnesz és wellness szakembereit illetve a legfittebb közéleti személyiségeket. A december 1-jén a Symbolban megrendezésre került gála házigazdái Kulcsár Edina és Berki Krisztián voltak, akikről sajnos látszott, hogy nem érzik magukat teljesen magabiztosan ebben a szerepben. Persze ez nem csak az ő hibájuk volt, az est szervezői a tavalyi jól sikerült gála után idén olyan változtatásokat tettek, amik néha a hangulat rovására mentek. Reméljük jövőre ismét a megszokott szervezettség és átgondoltság jellemzi majd a programot.
Divat terén láttunk nagyon jót és kevésbé jót is, nézzük egyenként a megjelent sztárokat.
Sarka Kata
Hajdú Péter felesége az este legnépszerűbb színét és textúráját, a piros csipkét választotta, ami kifejezetten jól kiemelte sötét fürtjeit, határozottan ragyogott.
Kulcsár Edina
Az est egyik házigazdája természetesen saját Edina Kulcsar Showroom elnevezésű márkájának egyik darabját viselte, ami ugyan remekül állt a világ hivatalosan is második legszebb nőjén, de mi az alkalomhoz talán jobban illő, elegánsabb ruhát választottunk volna számára.
Salamon Dia
A fitnesz-világbajnok az alakját kiemelő, izgalmas hátmegoldású estélyit választott, amiért megérdemelten választottuk őt a gála egyik legjobban öltözöttjének.