Fashion&Beauty

Sokkoló részletek: profi retusőrök vallottak a photoshopolás folyamatáról

Száz százalék photoshop

James egyébként nem az egyetlen, aki nyíltan beszél a photoshop divatberkekben való túlzott használatáról. Egy másik profi retusőr, Nick a BuzzFeednek korábban azt mondta, azok a képek, amiket a magazinokban látunk száz százalékban javított verziók. Nem vagyunk annyira jók matekból, de ennek alapján különlegesebb deriválás nélkül is ki lehet számolni, mennyi a valóságtartalmuk.

"Eltávolítok látványos eret a bőrön, szeplőket, és karikákat a szem alól. Leggyakrabban persze ránctalanítunk, fogat fehérítünk" - tette hozzá a grafikus. Két utóbbival alapvetően nem is lenne akkora gond, inkább a nagyobb kaliberű változtatásokkal kezdődnek a problémák.

Egyre több híresség áll ki az igazságért

Emily Ratajkowski előtt a 21 éves énekesnő, Zendaya is kiállt az eredeti fotója mellett, amit egy 2015-ös munka során készítettek, majd látványosan kiretusálták. Az egyébként is vékony, ám formás fiatal lányt még karcsúbbá, csípőjét és combját még keskenyebbé tették, amitől az egész olyan lett, mint akit összenyomtak. Zendaya is kiakadt az extrém változtatások láttán.

"Sokkot kaptam, amikor megláttam a mai fotózás végeredményét. A 19 éves csípőmet és lábamat nem kicsit manipulálták. Pontosan az ilyeneknek köszönhetően nincs a nőknek manapság önbizalmuk, testképzavaruk annál inkább. Mi sem vagyunk tökéletesek, senki nem az, és botrányos, hogy ezt bárki el szeretné hitetni" - vallotta be az énekesnő.

Fotók: YouTube, Facebook

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Sztárok
Ariana Grande napjaink egyik legszebb és legtehetségesebb énekesnője, ám az utóbbi időben annyira túlzásba vitte a fogyást, hogy hűséges rajongói mellett már a barátai, sőt az orvosok is aggódni...
Sztárok
Fiatalon a férfiak álma volt a kétszeres Golden Globe-díjas angol színésznő, aki 70 felett sem panaszkodhat, ugyanis sokan szeretnének úgy kinézni, mint ő.
Sztárok
Takács Nikolas még az X-Faktor első évadában tűnt fel, és sikerült az akkori mezőny legjobbjai közé küzdenie magát, ám az utóbbi esztendőkben nem tűnt fel sűrűn a nyilvánosságban. Most viszont...
Lifestyle
Meglehetősen nehéz nap vár a Nyilasra. Napi horoszkóp.
Christmas
Habár Harry és Meghan jó ideje élik a monarchiától független életüket, egy bizonyos karácsonyi tradíciót Kaliforniában is ugyanúgy követnek, mintha továbbra is a királyi család aktív tagjai lennének.
Lifestyle
A legtöbb embernek eszébe sem jutna, pedig az ingatlanosok szerint bizony nagyon oda kell figyelni arra, milyen színűre is festjük otthonunkat, ha azt kiadásra szánjuk, egyes árnyalatok ugyanis...