Palvin Barbi bevállalta: a szupermodell megmutatta hétköznapi oldalát, smink nélkül és melegítőben posztolt magáról fotót

Palvin Barbi otthonosan mozog a rivaldafényben, de amikor csak teheti, inkább a természetességre helyezi a hangsúlyt – éppen ezért az sem okoz neki gondot, hogy több milliós követőtábora előtt vállalja fel a smink nélküli arcát.

Minden jól áll neki

Minden kétséget kizáróan kijelenthetjük, hogy Palvin Barbi sosem okoz csalódást a külsejével: legutóbb például lélegzetelállító estélyiben és különleges hajviselettel tündökölt a kamerák előtt a 79. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál nyitóestjén, majd pár nappal később jóval rövidebb frizurájával, valamint szemkápráztató vörös ruhájával nyűgözte le a közönséget. A magyar szupermodell azonban az egyszerű, letisztult darabokból is ki tudja hozni a maximumot: erre tökéletes példa az a szexi farmerszoknya, valamint az alapdarabnak számító fehér trikó, amelyben New York utcáin sétálgatott még a nyár elején. Egy szó, mint száz: nem csoda, hogy Barbi 17. a legsikeresebb modelleket jegyző világranglistán, hiszen bármilyen ruhadarabot választ magának, garantáltan mesésen áll neki. Sőt, ez az állítás még akkor is igaz rá, ha a szabadnapján készít magáról egy átlagos, smink nélküli szelfit, amit egyébként nem fél megosztani a követőivel sem.

A következő oldalon megmutatjuk, hogyan fest a magyar modell melegítőben és smink nélkül!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Elindult egy új alkalmazás, ami szakembereknek és aggódó felnőtteknek egyaránt segítséget nyújt a gyermekvédelmi jelzőrendszerben való tájékozódásban. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által...
      Lifestyle
      Az országban még 2024-ben fogadtak el reformokat, amelyek keretében az eddigi négy hónapos szolgálati időt 2026 augusztusától 11 hónapra emelik.
      Sztárok
      Elhunyt Diesel vom Burgimwald. aki Rexet alakította a kultikussá vált sorozatban. Sokan tudják, hogy mennyire okos volt, és rengetegen búcsúztak tőle.
      Sztárok
      Kádár L. Gellért egy csapásra ismertté vált, amikor a TV2 műsorra tűzte az új magyar történelmi sorozatot, a Hunyadit, melyben a színművész a címszerepet alakítja. Évtizedekkel ezelőtt azonban még...
      Lifestyle
      Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.
      Lifestyle
      Horribilis összegű bírságot kell fizetned, ha megszeged ezt a szabályt, és a hatóságok sajnos senkivel nem kivételeznek.