Fashion&Beauty

Őt választották a világ legszebb nőjének 2022-ben, mutatjuk a frissen megkoronázott Miss Worldöt

Puerto Ricóban tartották meg a Miss World nemzetközi szépségverseny döntőjét március 16-án. A korona idén egy európai lány fejére került.

A földkerekség legszebb lányai versengtek

A pandémia miatti kényszerszünet után idén többszöri halasztás után újra megrendezésre került az 1951-ben indított Miss World, ami a Miss Universe-zel együtt a világ egyik legrangosabb nemzetközi szépségversenye. A zsűri minden évben több mint száz lány közül választja ki, hogy ki a legszebb, legokosabb és legintelligensebb egy személyben.

A hetvenedik alkalommal megrendezett világverseny helyszíne ezennel Puerto Rico fővárosa, San Juan volt. Végül 2022. március 16-án hirdettek győztest, de ez az időpont a Covid miatt többször is csúszott. Eredetileg még 2020 végén kellett volna megkoronázni a következő Miss World cím birtokosát, de ekkor bizonytalan ideig halasztották a döntőt a pandémia miatt. Tavaly december 16-ot jelölték ki a pótlásra, de ismét a koronavírus szólt közbe: ekkor az omikron tombolt annyira, hogy a stábból majdnem negyven embert – szépségkirálynőket és a technikai személyzet tagjait egyaránt – megtámadta napokkal a kijelölt időpont előtt, ezért újra a halasztás mellett döntöttek. Három hónappal később aztán végre korlátozások nélkül sor kerülhetett az eseményre.

Kiket választottak a legszebbnek? Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Sztárok
      Elhunyt Diesel vom Burgimwald. aki Rexet alakította a kultikussá vált sorozatban. Sokan tudják, hogy mennyire okos volt, és rengetegen búcsúztak tőle.
      Sztárok
      Kádár L. Gellért egy csapásra ismertté vált, amikor a TV2 műsorra tűzte az új magyar történelmi sorozatot, a Hunyadit, melyben a színművész a címszerepet alakítja. Évtizedekkel ezelőtt azonban még...
      Lifestyle
      Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.
      Lifestyle
      Horribilis összegű bírságot kell fizetned, ha megszeged ezt a szabályt, és a hatóságok sajnos senkivel nem kivételeznek.
      Sztárok
      Meghan Trainor 2014-ben robbant be a köztudatba és egy csapásra nagy népszerűségre tett szert, a napokban azonban nem zenei karrierjével hívta fel a figyelmet, hanem azzal, hogy látványos...
      Lifestyle
      Szánj néhány percet erre a rendkívül egyszerűen és könnyen kivitelezhető tesztre, hiszen hamar kiderülhet belőle, hogy kell-e tartanod a korai halálozás veszélyétől.