Fashion&Beauty

Kulisszatitkok a Miss International Hungary versenyéről

2014. augusztus 15. Az izgalom szinte tapintható a Corinthia Hotel báltermében. Végre elhangzik a királynő neve és a Miss International Hungary koronája Kármán Dalma fejére kerül. Kihirdetik a Miss Grand Hungary nyertesét, Lukács Rékát és a Miss Beauty Pageant királynőjét Nyitrai Dalmát. A három csodaszép királynő boldogan mosolyog. Ezt a megvalósult álmot hihetetlen munka előzte meg a közel kilenc hónapos felkészülés alatt.

A kezdetek

A Miss International Hungary döntőjére már februárban lehetett jelentkezni, majd március 22-én a Buddha-Bar Budapestben lezajlott az első előválogató. A lányok farmerben, szűk pólóban és magassarkú cipőben vonultak fel a zsűri előtt. Áprilisban megtartották az extra előválogatót is a Griff Hotelben, így végül kialakult a kezdő mezőny, amelybe 60 lány kerülhetett be. A lányokkal ettől fogva már komoly szakmai stáb foglalkozott, hogy megtanulják, hogyan fokozható a szépségük.

A középdöntő

A kör szűkült és az április végén megtartott középdöntő után már csupán 24 szépség folytatta a versenyzést. Ezekre a hölgyekre nehéz feladat várt: ők lettek az első hazai szépségverseny reality, a Beauty Pageant szereplői. Az adássorozatnak köszönhetőn a közönség hétről-hétre nyomon követhette a lányok sorsának alakulását és a csapat zsugorodását, hiszen minden héten egy újabb jelölttől vett búcsút a zsűri és a lányok. A nézők szavazhattak is az általuk legszebbnek tartott három lányra.

Három hónap tanulás

A 24 hajadonra bizony rengeteg munka várt, minden hétvégén az ország legjobb szakemberei okították őket angolra, beszédtechnikára, járásra és elleshették a profiktól a smink, frizura és öltözködés praktikáit is. Emellett számos rendezvényen vettek részt a lányok, miközben hétről-hétre egyikük számára véget ért az álom. A Beauty Pageant Reality Show alkalmával a zsűri és közönség döntése alapján kiszavazták azt, aki nem folytathatta tovább a versenyt. Július végére már csak 12 lány maradt, ők augusztusban felkészítő táborba vonultak.

A tábor

A lányok tehát búcsút vettek szeretteiktől, hogy a végső döntőig szigorúan beosztott napirend szerint teljes mértékben a nagy alkalomra koncentrálhassanak. A testileg és lelkileg is kimerítő időszakot szerencsére jól bírták a döntősök. Erre szükség is volt, hiszen a nemzetközi versenyre a kiválasztottnak egyedül kell kiutaznia és helyt állnia az egész világ előtt. Ahogy közeledett a döntő napja, úgy nőtt az izgalom.

Fotók: Miss International Hungary Facebook

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Christmas
Sokan gondolkoznak el ilyenkor, hogy vágott, vagy műfenyőt vegyenek-e. Az árusok már tapasztalják, hogy nagy gond lehet az idén.
Sztárok
Rögtön a Tények Reggel műsorvezetőjének szóltak, mivel neki van egészségügyi végzettsége is.
Utazás
Öröm az ürömben, hogy ma napközben akár 13 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
Christmas
Az énekesnő páratlan karrierjének néhány évvel ezelőtt szakadt vége - reméljük, nem örökre -, azóta pedig nagyrészt elvonultan éli az életét. Most, a karácsony közeledtével viszont újabb fotót...
Lifestyle
A 71 éves elkövetőt 2024 szeptemberében állították bíróság elé a franciaországi Avignonban, méghozzá 50 másik férfival együtt. A vád szerint Pélicot és társai közösen szervezték meg a férfi...
Lifestyle
Bár elsőre könnyűnek tűnhet a mutatvány, mégsem az, így igencsak tehetséges vagy, ha neked már elsőre is megy.