Címlapon a modellből lett színésznő – Ma már fittyet hány a kritikára
Diane Kruger az egyik legelismertebb és legszimpatikusabb színésznő manapság Hollywoodban. Mégsem indult olyan egyszerűen az egykori szupermodell karrierje. Nevezték őt már mindennek, azt mondták, hogy nem ér annyit, mint a férfi kollégái, sőt, nehezen kezelhetőnek is tartották. Mindent elárul legújabb interjújában, amihez egy lenyűgöző fotósorozat is készült.
Ő is az egyenjogúságért küzd
„Sosem kerestem annyit, mint a férfikollégáim” – meséli Diane a Town & Country magazin augusztusi számának címlapsztorijában. „Neveztek már dívának, olyan valakinek, akivel nehéz együtt dolgozni, pusztán azért, mert felszólaltam az elveim mellett. Ha egyenlő bért kértem, legyintettek, hogy nem tudom, miről beszélek.” A 39 éves színésznő tehát beállt Sandra Bullock, Jennfier Lawrence, Meryl Streep és Jessica Chastain mellé azoknak a nőknek a társaságába, akik azért harcolnak, hogy a nemek közötti egyenjogúság végre a filmipart is elérje.
Még mindig tudja, mitől döglik a légy
A magazin fotósorozatának láttán kijelenthetjük, abszolút érthető, miért volt Diane az egyik legkeresettebb modell a 90-es évek elején. Az alatt a rövid idő alatt, amíg ezzel foglalkozott, szerepelt a Vogue címlapján, Chanel, Yves Saint Laurent, Dior, Burberry, Louis Vuitton és Armani kampányokban. A siker azonban hamar a fejébe szállt.
Ha kíváncsi vagy, mit mesélt Diane a modellkedés árnyoldaláról, lapozz!