Fashion&Beauty

Így nézett ki Diana hercegné másik menyasszonyi ruhája: a legnagyobb titokban készült a fenséges darab – Fotó

„Úgy nevezem, hogy a ruha, ami sosem volt” – árulta el Elizabeth Emanuel tervező, aki annak idején megálmodta, majd létrehozta Diana második esküvői ruháját, amiről még a néhai hercegnének sem beszélt.

Titkolták az ara előtt

Az elmúlt század egyik legemlékezetesebb eseménye kétségtelenül az akkor még csak walesi hercegi címet viselő Károly és Diana hercegné esküvője volt, melyet 1981. július 29-én tartottak a londoni Szent Pál-székesegyházban. Ez a ceremoniális összejövetel nemcsak a királyi család történetének fontos pillanataként, hanem a világ számára is felejthetetlen eseményként marad meg, többek között például a szívek királynője által viselt fenséges menyasszonyi ruha miatt, melyet a szakértők 17 millió forint körüli összegre becsülnek. A milliók által követett nagy napról már számtalan titok és érdekes részlet látott napvilágot, ám az nagyon sokáig rejtve maradt, hogy az arának volt egy másik kreációja is, melyet gondosan megterveztek számára, mindezt úgy, hogy a folyamatról, illetve magáról a darab megszületéséről őt magát nem tájékoztatták. Részletek a galériában!

Noha sokáig nem beszélt róla senki, ma már tudjuk, hogy Katalin hercegnének és Meghan Markle-nek nem csak egy menyasszonyi ruhája volt – most pedig kiderült az is, hogy ez a két feleség néhai anyósa esetében sem volt másképp.
Kattints a további képekért!

Bár Diana igazán egyedi esküvői ruhájáért mindenki odavolt a nagy napon, a darab tervezője szinte sokkot kapott, amikor meglátta a kreációt a hercegnén, ugyanis nem várt hiba csúszott a gépezetbe...

Leadfotó: Anwar Hussein/WireImage/Getty Images

Forrás: People

Oldalak

Fashion&Beauty
Utazás
Újra igénybe vehetjük a nosztalgiajáratokat a fővárosban. Az utakon és a vágányokon muzeális járművekkel is lehet majd találkozni Budán és Pesten egyaránt a tavaszi és nyári időszakban.
Utazás
Kiderült, idén melyik európai ország rendelkezik a legtisztább vízű strandokkal.
Egészség
Ha te is elgondolkodtál azon, hogy kipróbálod a TikTok-on óriási népszerűségnek örvendő trendet, akkor jobban teszed, ha kétszer is átgondolod, valóban az arcodra kened-e ezt az olajat!