Fashion&Beauty

Beyoncé húga sportcipőket tervez

Tavaly év végén jelentette be együttműködését a sportruházatot forgalmazó cég Solange Knowles előadóval. A tehetséges lány kreatív tanácsadóként vesz részt a munkában.

Popkirálynő új szerepben

Most februárban kerül piacra a Girls of Blaze Disc kollekció, aminek művészeti és kreatív vezetője is a híres énekesnő, aki egyébként Beyoncé húga. A négy egyéni stílust ötvöző kollekció előkészületeinek legapróbb részleteiből is kivette részét Solange, hisz ő szervezte a csapatot, sőt a fotózás és a styling is az ő elképzelései szerint valósult meg. A kollekciót nem más, mint Brazília fényei és hangulata inspirálta, hiszen 2014-ben ismét itt rendezik meg a futball világbajnokságot.

Kész életfilozófia

,,Az, hogy a PUMA-val dolgozhatok nem egyszerűen a divat iránti szenvedélyem kiélését jelenti, hanem lehetőség a különleges kreatív megoldások megvalósítására, egy szenzációsan tehetséges csapattal karöltve. A vállalatnak hála rengeteg nagyszerű emberrel dolgozhatok együtt, számos rendezvényen és eseményen vehetek részt, híres fotósokkal és designerekkel karöltve hívhatom életre elképzeléseimet. Megálmodjuk és megvalósítjuk mindazt, amit a PUMA jelent és az én életfilozófiám is egyben."- nyilatkozta Solange.

A világ első fűző nélküli futócipője

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A cipő fazonját maga Solange választotta ki, hiszen ő is nagy rajongója volt az első Disc Blaze futócipőknek. Ezeket a cipőket először 1992-ben mutatták be, és ez lett a világ első fűző nélküli futócipője. Mindössze a Disc tekerésével kellett beállítani a szorosságot, így tudott igazán kényelmes és komfortos lenni viselője számára. A '90-es években ezek a cipők igazi áttörést jelentettek, ám napjainkban ismét tarol a Disc, egyértelmű, letisztult formavilágával, utcai viseletként. Nem utolsó sorban ebben a szezonban elsőként elérhető hölgyek számára.

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Fashion&Beauty
      Ennek a vintage stílusú frufrunak a modern változata finom, légies hatást kelt, ami tökéletes választás lehet egy romantikus, mégis elegáns megjelenéshez.
      Sztárok
      Nagyon megosztja az embereket a kérdés, hogy mit gondolnak igazából a halál utáni életről. Vágó István például nagyon nem hitt benne, de Köllő Babett pont ellenkezőleg van ezzel.
      Lifestyle
      Vannak interneten rémtörténetek, hogy drogokat csempésznek bele a nők italába, viszont ezzel az a baj, hogy a többsége igaz. Most is megtörtént, majd az italok után jött az erőszak.
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.