A mobiltelefon függőség 10 árulkodó jele
A mobiltelefon használat mindennapjaink szerves részévé vált és ma már nehezen tudnánk elképzelni, hogy ne legyen ott a zsebünkben. Sok hasznos tulajdonsága mellett komoly függőség is kialakulhat.
Az első mobiltelefonok az 1980-as években jelentek meg Magyarországon, bár akkor ezek még nem igazán fértek el a zsebünkben. Azóta már komoly változásokon estek át ezek a készülékek és ma már olyan mindennapos eszközzé vált, amelynek segítségével nem csak telefonálni tudunk, hanem az internetet is bárhol bármikor elérhetjük.
A mai okos telefonok használata, azonban komolyabb veszélyeket is rejthet egyes kutatások szerint, mint ahogy azt gondolnánk. Ugyanis, mint a legtöbb technikai eszköz esetében itt is előfordulhatnak a függőség jelei.
Nomofóbia
A betegség neve az angol „no-more-mobile-phone phobia” szóból ered. Amely arra a szorongásos állapotra utal, amelyet a telefonunk lemerülésekor vagy elvesztésekor éreznek a mobiltelefon függők. Az angol kutatócsoport vizsgálata szerint a lakosság 40 százaléka használ rendszeresen két mobiltelefont, azért, hogy bármikor elérhetőek maradjanak.
A kutatás eredményei szerint a függőség nagyobb százalékban érinti a nőket, mint a férfiakat.
Egy 2012-es felmérés szerint pedig már az emberek 2/3-a érez szorongást, ha véletlenül otthon felejti a telefonját.
A mobiltelefonfüggőség jelei
Mindenkivel előfordul, hogy véletlenül elfelejti elrakni reggel a telefonját és ezért visszafordul a kapuban, természetesen ettől még nem számítunk függőnek. A kutatók egy 10 pontból álló listát készítettek el a függőség jeleivel.
- A fürdőszobába is magaddal viszed a telefonodat
- Pánikba esel, ha nem találod a telefonodat és arra gondolsz, hogy hogyan fognak ezután elérni az ismerőseid
- A mobiltelefon az egyik közös téma az ismerőseiddel
- Ha valami baja esik a telefonodnak, akkor úgy érzed, mintha egy barátodat veszítetted volna el
- A telefonodat minden nap fel kell töltened, mert annyit használod
- A fizetésed nagyobb részét a telefonodra költöd
- Internetezés közben a telefonoddal kapcsolatos híreket olvasod, folyamatosan új alkalmazásokat keresel
- Szinte minden napi eseményhez egy külön riasztást állítasz be a telefonon
- Legalább 30 különböző alkalmazás található a telefonodon, amelyeket rendszeresen használsz
- Többet költesz a telefon tartozékaira, mint amennyibe a telefon kerül