Müller Cecília: elindult a regisztráció a védőoltásra, így lehet jelentkezni

Nem kötelező
Önmagában a regisztráció nem jár kötelezettséggel, ha valaki meggondolja magát, tiszteletben tartják a döntését, azonban a vakcinák közül nem lehet választani. A hétfői nap járványügyi adatairól szólva Müller Cecília azt mondta, 2219-cel nőtt az azonosított fertőzöttek száma, 136 beteg elhunyt, ők jellemzően többfajta betegségben szenvedtek. A kórházban kezeltek száma még mindig tartósan magas, 8045 embert ápolnak kórházban, 656-an vannak lélegeztetőgépen. Az adatokat alapján úgy tűnik, "elértük, vagy a közeljövőben elérjük a platót a járványban. Ezt azonban csak úgy érhettük el és tarthatjuk meg, ha továbbra is betartjuk" a bevezetett szabályokat - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy mindenféle enyhítés most rontaná a járványügyi helyzetet. A 49. hétről szólva elmondta: 37 031-gyel nőtt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma, ennek 55 százaléka volt nő, 45 százaléka férfi. A fertőzöttek életkor szerinti megoszlása sem változott az előző héthez képest, kiemelkedő, 16,7 százalék volt a 65 éves vagy annál idősebbek aránya, és továbbra is 23 százalékkal "vezet" a 40-49 évesek korcsoportja. Elmondta: a múlt héten a főváros területén azonosították az új fertőzöttek 15 százalékát, Pest megyében 13 százalékát, Hajdú-Bihar megyében 6,7 százalékát, Nógrád megyében pedig a legkevesebbet, 2,5 százalékát. Annak ellenére, hogy korábban kevés esetszámot regisztráltak, most Somogy és Tolna megyében 10-10 százalékkal több fertőzöttet regisztráltak a megelőző héthez képest.
Lapozz a cikk folytatásáért!
Fotó: 123RF.com
Oldalak
