Egészség

Orbán Viktor elárulta, mikor esedékes a negyedik oltás Magyarországon

A magyar kormányfő a Kossuth Rádiónak adott pénteki interjújában kiemelte: jóllehet az omikron variáns gyengébbnek tűnik a korábban domináló deltánál, még korai volna kijelentenünk, hogy túljutottunk a járvány nehezén. A miniszterelnök szerint a karácsony és a szilveszter meghitt, ünnepi hangulatban telt, ugyanakkor a pandémia jelentette veszély még nem múlt el. Hamarosan jön a negyedik oltás Magyarországon is.

Minden hétvégén lesznek oltási akciónapok

Pénteken a Kossuth Rádiónak adott interjút Orbán Viktor miniszterelnök, s a beszélgetés során - számos más téma mellett - a jelenlegi hazai járványhelyzetről is szó esett. A kormányfő kiemelte: jóllehet a karácsony és a szilveszter meghitt, ünnepi hangulatban telt - kicsit úgy, mintha nem is egy járványidőszak sűrűjében lennénk -, a koronavírus jelentette fenyegetés még mindig nem múlt el, így aztán korai lenne azt gondolnunk, hogy már túljutottunk a nehezén.

Orbán arról is szót ejtett, hogy a szakemberek szerint az omikron vírusvariáns gyengébbnek tekinthető a deltánál, a védekezésben a legfontosabb fegyver még mindig a védőoltás, melynek fontossága mit sem csappant az elmúlt időszakban. A miniszterelnök a beszélgetés során mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát, s hangsúlyozta: egyebek mellett a zavartalan iskolai oktatásnak is ez lehet a záloga.

A kormányfő az oltási napokkal kapcsolatban elmondta: ebben a hónapban minden hétvégén lehetőség lesz részt venni oltási akciónapokon, csütörtökön, pénteken és szombaton tehát időpontfoglalás nélkül is lehet vakcinát igényelni. Az érdeklődőket arra kérte, hogy háziorvosuk utasításai szerint járjanak el (a háziorvosok is fognak oltási akciónapokat tartani). Orbán leszögezte: elegendő vakcina van jelenleg az országban ahhoz, hogy mindenkit beoltsanak.

Elegendő vakcina van Magyarországon ahhoz, hogy mindenkit beoltsanak

Fotó: 123rf

Lapozz, a következő oldalon folytatódik a cikk!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
      Egészség
      Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
      Fashion&Beauty
      Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...
      Lifestyle
      Közeledik a húsvét, és a többség hamarosan elkezdi hozzá a bevásárlást is. Van azonban egy klasszikus hazai étel, ami már kezd kimenni a divatból.