Egészség

A csodálatos mosoly elérése nem lehetetlen

Sokan hadilábon állnak a mosolygással, amiben gyakran két tipikus tényező játszik szerepet. Egyesektől a fogakon található szépséghibák, míg másoktól a fogak közötti hézagok veszik el az önbizalmat. Szerencsére mindkét esetre létezik megoldás.

A héjkerámia lehet a magabiztos mosoly kulcsa

Még kifogástalan szájhigiénia esetén is megtörténhet, hogy a fogsoron kisebb-nagyobb szépséghibák keletkeznek. Ezek megjelenhetnek foltok formájában, de a letört fogak élei, a rendezetlenség és eltolódások is ebbe a kategóriába sorolhatók. A fogászati héjkerámia segíthet abban, hogy újra boldogan és elégedetten mosolyoghassunk.

A Clinident csapata összegyűjtötte, hogy a náluk is elérhető kezeléstől milyen eredményeket várhatunk. Elsősorban azt érdemes tisztázni, hogy miről is beszélünk, ha a héjkerámiát emlegetjük. Ez egy abszolút személyre szabott, szinte észrevehetetlenül vékony kerámia lapocska, amely fogtechnikai laborban készül.

A metszőfogak külső felszínére ragasztva javíthat a zavaró hibákon, például korrigálhatja az elszíneződéseket, amelyeket az eddigi fogfehérítések nem oldottak meg. Akkor is jó választás, ha apróbb kuszaságok miatt még nem szeretnénk fogszabályzást. Tartós és ellenálló megoldást jelenthet, amely gyakorlatilag azonnal látványos hatást fejt ki, és akár 10 éven át szépítheti a mosolyt.

Aki kisebb esztétikai hibákkal küzd, annak mindenképp érdemes erről az eshetőségről beszélnie a fogorvosával!

A diasztéma kezelése

A diasztéma azt az állapotot takarja, amikor két szomszédos fog felszínei nem érintkeznek egymással. Amikor a diasztéma, rés a fogak között az első két metszőfognál jelentkezik, kifejezetten tetszetős is lehet a hézag, sokan szexepilnek tekintik.

Az sem kizárt, hogy a rés más fogaknál tapasztalható, ez pedig számos negatívummal járhat. Ha sokszor beszorul az étel, ínygyulladás és fogérzékenység is kialakulhat, amelyek akár intenzív fogfájáshoz, laza, mozgó fogakhoz vagy duzzadt, vörös, vérzékeny ínyhez is vezethetnek.

Diasztéma felléphet fogváltáskor, rossz szokások következtében, mint a helytelen nyelvtartás vagy nyelési reflex. Továbbá a fogak mérete is befolyásolja a hézagokat, valamint azok a hiányzó fogak, amelyek sosem nőttek ki.

A széles fogközök helyreállításánál a bevált módszerek közé tartozik a rögzített vagy kivehető fogszabályzó, a direkt héj, a korona vagy a különféle implantátumok.

A rendszeres ellenőrzés elengedhetetlen

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a fogászati ellenőrzések fontosságát, hiszen rengeteg kellemetlen helyzettől menthetnek meg minket. Sajnos általában már csak akkor veszünk részt a rendelésen, ha komoly problémával vagy fájdalommal küzdünk.

Pedig több panasz is megelőzhető, vagy éppen a tünetek egyszerűbben kezelhetők, ha időben észrevesszük a kellemetlenségeket okozó jelenségeket. A helyes fogmosás és fogköztisztítás szintén említésre méltó. Tegyünk meg mindent fogaink egészségéért, hogy sokáig mosolyoghassunk magabiztosan!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Egészség
Home&Design
A csempe nem csak a padló díszítésére alkalmas – számtalan módon felhasználhatod, hogy otthonod igazán egyedi legyen.
Lifestyle
Az internetes bűnözők már attól sem riadtak vissza, hogy Orbán Viktor nevét használják fel a legújabb átveréshez. Nagyon óvatosnak kell lennie mindenkinek.
Sztárok
A műsorvezető és a sztárséf régóta szoros kapcsolatot ápol egymással: az elmúlt években több televíziós produkcióban is együtt dolgoztak. Ördög Nóra most megnyerő őszinteséggel beszélt arról, milyen...