Egy gyermekre vágyó, kitartó pár sikertörténete

Julianna és párja 7 éve vannak együtt, a házaspár mai mércével mérve fiatalon döntött úgy, hogy gyermeket szeretnének vállalni. Annak ellenére, hogy azt gondolták, nincs semmi akadálya, hogy szülővé váljanak, mégis sokat kellett küzdeniük, amíg gyermekeiket – egy kisfiút és egy kislányt - a karjaikban tarthassák. Azért vállalkoztak arra, hogy mesélnek kálváriájukról, mert remélik, hogy történetük segít erőt adni azoknak a pároknak, akik még az útjuk erején járnak.

„Négy éve döntöttünk úgy, hogy szeretnénk babát, akkor kezdődött az egész. Nem fogantam meg természetes úton, ezért orvostól-orvosig jártunk, de mindenhol negatív visszajelzéseket kaptunk. A különböző klinikákon, amiket felkerestünk azt mondták a szakemberek, hogy túl nagy a probléma ahhoz, hogy babánk szülessen, ugyanis az eredményeim alapján korai petefészek kimerülés szindrómában szenvedtem. Ez azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy a 20-as éveim közepén járok, már klimaxszerű tüneteim vannak, vagyis a petefészkem idő előtt elkezdett leállni” – meséli Julianna.

„Nagyon elkeserítő volt, ahogy a szakemberek az eredményeink alapján folyamatosan azt jelezték vissza nekünk, hogy esélyünk sincs arra, hogy kisbabánk szülessen. Már kezdtük feladni a reményt, amikor eljutottunk mostani kezelőorvosunkhoz, Dr. Vereczkey Attila endoszkópos és meddőségi specialistához. A Főorvos úr végig őszinte volt velünk, és a kivizsgálásokat követően egyetértett abban, hogy a feleségemnek összetett és bonyolult az egészségügyi problémája, de mégis megerősített minket, hogy igenis van remény arra, hogy gyermekünk szülessen” – veszi át a szót Julianna férje. Juliannánál tehát már fiatalon korai petefészek kimerülést diagnosztizáltak, amely miatt 24 éves korában bekövetkezett a menopazua.

„Máshol azt mondták, hogy természetes úton úgy sem foganhat kisbabánk, és tegyünk le arról is, hogy valaha petesejthez jutunk. Itt azonban megtudtuk, hogy arra is lehetőség van, hogy egy rokonunk adományozzon petesejtet. Először megpróbálkoztunk azzal, hogy hagyományos stimulációs protokollal érik-e tüszőm, bár a Főorvos úr elmondta, hogy erre kevés az esély. Legnagyobb örömünkre mégis sikerült érett tüszőket produkálni, de sajnos a petesejtjeim nem voltak elég érettek. Ekkor Vereczkey doktorral történő hosszas konzultációt követően végül arra a döntésre jutottunk, hogy petesejt donációt veszünk igénybe. Egy unokanővérem segített, akinek három fia van már, és már biztosan tudta, hogy nem szeretne több gyermeket vállalni, ezért is vállalkozott arra, hogy segít nekünk. Végül két embrióm is megtapadt. Persze végigizgultuk az egész időszakot, hogy képes lesz-e a szervezetem kihordani a babákat. Szerencsére minden jól alakult, az ikrek minden komplikáció nélkül a 39. héten jöttek a világra, és négy nap után haza is vihettük őket a kórházból.

Csak a legszűkebb család ismeri a történetünket, a legtöbb ismerősünknek nem meséltük el, hogy milyen hosszú utat jártunk be. Hihetetlenül sokat segített nekünk, hogy a klinikán persze senki sem tudta teljes biztonsággal ígérni, hogy sikerülni fog, de azt igen, hogy van remény. A sikerhez mindenképpen hozzájárult a klinika szakmai koncepciója is, ami szerint a párokat több szakorvos együttműködésében kezelik. Nagyon nagy segítséget jelentett az intézet pszichológusa is, aki végig támogatott minket, és segített a nehéz pillanatokban erőt gyűjteni. Már a második beültetés sikerrel járt, és végül két gyönyörű, egészséges kisbabánk született. Azóta is mindig nagy örömmel fogadnak, amikor behozzuk a kicsiket látogatóba.

Ezért is szeretnénk mindenkinek elmondani, aki hasonló helyzetben van, mint amiben mi voltunk, hogy sokszor még akkor is van remény, amikor az embernek sorozatos visszautasításban van része. Arra bíztatunk mindenkit, hogy merjenek váltani, legyenek bátrak és kitartóak. Mi is több pofont kaptunk, de nem adtuk fel, bár be kell, hogy valljam, hogy már a határán voltunk. A kitartásunknak és a professzionális szakmai segítségnek köszönhetően most két kisbaba szülei vagyunk, ezért is szeretnénk, hogy minél több emberhez eljusson a történetünk…” – hangsúlyozza a pár.

A korai petefészek elégtelenségről egy korábbi cikkünkben írtunk, amiről ide kattintva olvashatsz többet!

További kérdéseiddel fordulj bátran meddőségi és endoszkópos specialista orvosszakértőnkhöz, Dr. Vereczkey Attilához!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
Katalin hercegné a fejébe vette, hogy 2025-ben sikerre visz egy számára fontos célkitűzést, ám benne van a pakliban, hogy ezzel férjénél, Vilmos hercegnél húzza ki a gyufát.
Utazás
A szóban forgó égitest jelenleg még biztonságos - 43 millió kilométeres - távolságban van a Földtől, de néhány év múlva a kék bolygónak ütközhet.
Egészség
A vastagbélrák világszerte és Magyarországon is az egyik legsűrűbben előforduló daganattípus. A szakemberek ugyan könnyen kiszűrik, tünetei viszont rendkívül változatosak, sőt olykor alattomosak is...
Lifestyle
Jövőre már nem látogathatjuk az egyik legkedveltebb és legikonikusabb fővárosi plázát, mely csak az évtized végén nyitja ki újra a kapuit.
Lifestyle
A következő alkalommal, amikor egy pókot látsz a sarokban, próbálj meg nem reflexből megijedni vagy bántani. Inkább gondolj arra, hogy ez az apró teremtmény milyen hasznos munkát végez a...
Lifestyle
A következő alkalommal, amikor egy feszült helyzetben találod magad, próbáld ki ezt a mondatot, és figyeld meg, hogyan változtatja meg a beszélgetés dinamikáját. Talán meglepődve tapasztalod majd,...