Egészség

Te is átélted már, de nem tudod, miért: ez okozhatja a déjá vu-t

Ki így, ki úgy értelmezi a déjá vu-t

A jelenség nemcsak számunkra, hanem a tudomány számára is megfoghatatlan, így nincs egyetlen, tökéletes magyarázata. Amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan el is illan, nincs előjele és mivel mindenkiből más váltja ki, nagyon szubjektív élmény. Rejtélyes volta miatt régóta kutatják, a különféle szakterületek pedig különféle szempontok alapján közelítik meg a témát.

Egyes szakértői vélemények szerint az egyik szemből néhány ezredmásodperccel előbb érkezik a látott kép az agyba, mint a másikból. Ezért érezzük olykor, hogy ez adott helyen jártunk már, vagy az adott dolog nem először történt meg velünk.

Mások kitartanak amellett, hogy a lyukas emlékezetünk játszhat közre a jelenség létrejöttében. Annyi az egész, mondják, hogy egy bizonyos helyzetben tapasztalt kép, hang, forma felidéz bennünk egy korábbi, hasonló élményt, amit valóban átéltünk. Az emlék azonban nincsen meg, nem tudjuk felidézni, pontosan mikor és hol láttunk, éreztünk hasonlót. Az új és a régi eme összekapcsolódásából születik meg a déjá vu élmény.

A déjá vu ezoterikus megközelítéséről egy korábbi cikkünkben írtunk. Sok szakember - köztük pszcihiáterek is - úgy véli, hogy a déjá vu oka, hogy bizonyos körülmények között elménk egy pillanatra "átkapcsol" egy ismeretlen dimenzióba. Egy másik valóságsíkra, ahol nem úgy halad az idő, ahogyan a mi világunkban, vagyis nem folyamatosan és visszafordíthatatlanul. Ebben az idősíkban már minden megvan, ami számunkra jövőként fog bekövetkezni.

A déjá vu eszerint tudatunk apró, akaratlan időugrása. Belépve a másik dimenzióba, elménk meglátja a nagyon közeli jövőt, visszatérve a jelenbe pedig már azt észleli: ez a dolog be is következett. Ekkor azonban már emlékként kezeljük és biztosak leszünk benne, hogy "ezt már valahol láttuk", mert valójában tényleg láttuk. Nem hamis emlék a déjá vu, nem is illúzió. Hanem annak az eredménye, hogy ki tudja miért, olykor pár pillanatra beleolvasunk az univerzum "eseménynaplójába", melyet az ezotériában csak Akasha Krónikának hívnak.

Van egy magyarázat, ami logikusabbnak tűnik a többinél - lapozz!

Fotók: brightside.me, zoektijd.com

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Egészség
Lifestyle
A NASA asztronautája, Don Pettit nyilvánosságra is hozta a lélegzetelállító felvételt, amit a Nemzetközi Űrállomásról vett fel.
Sztárok
Természetesen a kommentelők alaposan beindultak, miután felröppent a hír, hogy Kaia Gerber és Austin Butler szétmentek.
Egészség
Péntektől érkezik egy hidegfront, így a kint tartott kutyákra alaposan oda kell figyelni. Persze nem mindegy, hogy milyen testű ebről beszélünk.
Lifestyle
Szalmonellával szennyezett liszttípust találtak egy Magyarországon is üzemelő nemzetközi kiskereskedelmi üzletlánc polcain Szlovéniában. A Happy Harvest néven idehaza is kereskedelmi forgalomba...
Sztárok
Továbbra is megállíthatatlannak tűnik a Kaliforniát sújtó tűzvész. Több világsztár is arról posztolt a közösségi médiában, hogy a kialakult helyzet miatt el kellett hagynia az otthonát. Most Paris...
Sztárok
A táncművész és a sztárséf 2023-ban, a TV2 Dancing with the Stars című táncos showműsorában találkozott először, amiben fényes győzelmet arattak. Munkakapcsolatuk hamar szerelemmé érett, és most úgy...