Kiderült továbbá az is, hogy a vörös húsból napi 30 gramm fogyasztása a kockázat 8%-os növekedéséhez vezethet, márpedig a tanulmánynak az emberek hihetnek Dr. Keren Papier szerint, aki a kutatás vezetője volt, és elmondta, hogy ez a legátfogóbb tanulmány, amit valaha végeztek a szakemberek az étrend és a bélrák közötti kapcsolatot illetően, valamint hozzátette, hogy a kutatás rávilágított a kalcium védő szerepére is a betegség kialakulásában.