Christmas

Megjelent az ABBA eddig egyetlen és első karácsonyi dala

Szívmelengető dal, ahol a főszerep a gyerekeké. A svéd zenekar új dala megvásárolható CD-n, a hozzá tartozó videoklipet pedig pénteken mutatták be.

Little Things

A Little Things az ABBa régóta várt, első karácsonyi dala. Az Universal Music kiadó megerősítette, hogy a CD eladásából befolyt teljes összeget az UNICEF kapja. A klipben a gyerekek tévét néznek, amikor is a képernyőn megjelenik a motion capture technológia. A felvételen megmutatják, hogy a technológia segítségével rögzíteni lehet a tagok mozgását, és így létre tudják hozni digitális avatárjukat, amellyel a színpadon látványos produkciót hozhatnak létre. A gyerekek leutánozzák a tévéből látottakat, az osztályból produkciós irodát szerveznek, leutánozzák a módszert, és még zenét is készítenek hozzá. Majd létrehoznak egy karácsonyi show-t.

A technológiát egyébként a 2022-re tervezett londoni ABBA Voyage című shown is alkalmazni fogja a zenekar. A Little Things című dal szerepelni fog a Voyage című albumban, amelyet Agnetha Fältskog, Björn Ulvaeus, Benny Andersson és Anni-Frid Lyngstad adott ki november elején. 40 év után ez a nagysikerű zenekar első lemeze.

Leadfotó: profimedia
Forrás: https://www.baon.hu/kultura/nemzetkozi-kultura/kiadta-legelso-karacsonyi...

Pénteken, december 3.-án indították útjára az adománygyűjtő Mikulás trolit.

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Christmas
Lifestyle
Alaposan belerázódott a palackvisszaváltásba Magyarország is, és kezdenek kialakulni az úgynevezett MOHU-trendek.
Egészség
Sejted, hogy melyik az az ital, amivel megelőzheted az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés kialakulását, és melyik az, ami növeli ennek az esélyét? Nos, egy tanulmányból most végre kiderült a...
Sztárok
A Nirvana frontembere csupán 27 éves volt, amikor úgy döntött, saját kezével véget vet az életének, ám előtte még hátrahagyott egy drámai búcsúlevelet.
Sztárok
"Harminc éven át a víz volt az otthonom, egy szentély, ahol megnyugvást és erőt találtam. Attól a pillanattól kezdve, hogy gyermekként először raktam a lábam a medencébe, tudtam, hogy valami...
Sztárok
Rihanna pillanatok alatt lenyűgözte rajongóit, amikor nemrégiben megmutatta, hogy kétgyermekes édesanyaként is ugyanolyan szuper dögös és magabiztos, mint korábban.
Fashion&Beauty
Meghan Markle-től azt szoktuk meg, hogy általában luxusmárkás ruhákkal, cipőkkel és kiegészítőkkel tölti fel a gardróbját, viszont az egyik most igencsak népszerű szettje egyáltalán nem ebbe a...