Szerelem vagy barátok - Ki mellett döntsél?

Egy kapcsolat elején sokszor azon izgulunk, hogy szüleink és barátaink hogyan fogadják majd az új lovagot. Persze a szerelem vak, így előfordulhat, hogy egy kívülálló jobban látja kedvesünk hibáit. De vajon meddig szólhat bele egy barát abba, hogy neked ki mellett jó?

Csak jót akarnak?
Az igazi barátok szeretnének téged boldognak látni, és ha olyan férfit választasz, aki mellett szerintük nem vagy az, akkor bizony ezt szóvá fogják tenni, bármennyire is fáj.
A legtöbb esetben azt kell, hogy szem előtt tartsd, hogy ők neked akarnak jót. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor csupán maguknak akarnak jót, de akkor érdemes elgondolkodnod, hogy milyen barátokkal veszed körbe magad.

A te életed
Ha valakit valóban a barátodnak tudhatsz, akkor nyilván el fogja mondani a véleményét sőt, talán tanácsot is osztogat. Ezzel még nincs semmi baj. A te feladatod, hogy meghallgasd, és ha úgy érzed, akkor megfogadd azt, amit a barát mond. Viszont attól nem leszel kevésbé rossz, mert nem minden helyzetben teszed azt, ami szerinte a legjobb. Nem a barátaidnak kell együtt lenniük azzal a férfivel, akit választottál, hanem neked. Ha pedig a szerelmed boldoggá tesz, akkor ezt előbb vagy utóbb, de a környezeted is látni fogja.

A szerelem vak
Ha azt látod, hogy minden barátod két kézzel kapálódzik az ellen, hogy emellett a férfi mellett maradj, akkor lehet, hogy tényleg érdemes átgondolni, hogy hol a hiba. Lehet, hogy nagyon régóta vágytál egy kapcsolatra, de ez nem jelenti azt, hogy ha találsz egyet, az jó is. Az igazi barátok azért jók, mert el tudnak vonatkoztatni a saját érzelmeiktől annak érdekében, hogy téged boldognak lássanak. Bármennyire is kellemetlen, ha azt látják, hogy esetleg olyan dolgokat adsz fel a lovagod miatt, amiket nem kéne, akkor szólni fognak.

Ez senkinek nem jó
Kicsit próbáld meg a problémát több oldalról látni. Neked azért kényelmetlen ez a helyzet, mert valószínűleg, ha találkozol a barátaiddal, akkor folyamatosan majd arra próbálnak rávenni, hogy keress valaki mást. Nekik is rossz, hiszen nem fogsz tudni velük természetesen viselkedni. Ráadásul arról sem lehet megfeledkezni, hogy mit érezhet a szerelmed, főleg, ha ok nélkül nem fogadják el. Ez kettőtök között is konfliktushoz vezethet, hiszen nyilván nem szívesen tud téged egy olyan társaságban, ahol állandóan azon munkálkodik mindenki, hogy szétszedjen titeket.

Mérlegelj!
Senki nem kérhet arra, hogy válassz. Egyedül te vagy az, aki ezt a problémát meg tudja oldani. Ezt pedig nem tudod másképp, mint ha meghallgatod a barátaidat, és végiggondolod, hogy mennyire van igazuk. Ha nincs, akkor mondd el, hogy mit látnak rosszul, ha pedig van valóságalapja az aggodalmuknak, akkor a szerelmeddel kell beszélned. Van egy mondás, hogy a férfiak csak jönnek-mennek, de a barátság örök. Ez nagy igazság, csak pontosan arról nem szól, hogy mi történik, ha olyan egy embert találsz, akit tényleg szeretsz, és aki valóban maradni akar.

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Egészség
A helyi hatóságok megvizsgálták az áldozat házában talált articsókaleves maradékát, és érdekes dologra bukkantak!
Sztárok
Az Elemi ösztön és a Casino sztárja idén felkerült a BBC legnagyobb hatást kiváltó nőket tömörítő listájára, s ennek apropóján készült vele megható interjú.
Sztárok
Katalin hercegné rendszeresen üzen a ruha-, illetve ékszerválasztásaival, ez pedig a legutóbbi nyilvános szereplésekor sem volt másképp.
Utazás
Már csak kettőt kell aludni, és el is érkezik Mikulás napja. De vajon végre-valahára nagy pelyhekben hulló havat is láthatunk majd az utcákon, vagy a téli álomvilág ezúttal (is) csak álom marad?
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Egészség
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!