Hogyan éljük túl a szakítást?
A szakítás után vagy veszélyében miért próbáljuk partnerünket azzal a téves eszmével kecsegtetni, hogy érte megváltozunk, és mindent helyrehozunk? Hiszen meg volt rá a lehetőségünk, hogy mindezt megtegyük a közös boldogság érdekében.
Ilyenkor már késő ráébredni, vagy még van esély?
Ha van esély, akkor valóban változtatunk? És ha változtatunk, akkor azok is mi leszünk, vagy egy sémára átformált személy? Néha meg kell tanulnunk lemondani olyan dolgokról, amit szeretünk. És néha, nem elég a szerelem ahhoz, hogy két ember együtt lehessen. Elengedni azt a személyt, aki fényt varázsol sötét napjainkban az egyik legnehezebb dolog. Lezárni egy kapcsolatot először fejben kell, hiszen a szívünknek nem lehet megálljt parancsolni. Tudomásul kell venni, hogy vége a kapcsolatnak: nem hív telefonon, nem áll a kapuba ránk várva, és talán, ha igazán szerencsénk van, nem látjuk többé. Mert a találkozás reményt kelt.
Jelenet életünk filmjéből…
Az egész olyan, mint ha egy tragikus filmet kellene végignéznünk, aminek nem lehetünk a rendezői. Az események egyre csak történnek, egyre fájdalmasabb pillanatokat kell megélnünk, aztán eltűnik minden a szemünk elől, mintha sosem lettek volna ott. De egy dolog, a szívünkbe őrzött érzés mindig emlékeztetni fog minket, hogy a film valóságos volt. Újra nézheted, ahányszor csak szeretnéd, de nem tekerheted vissza a rossz részekhez, hogy megváltoztasd. Viszont, ha újra és újra lepörgetjük, azzal a szívünket darabokra törjük. A legjobb megoldás, ha eltesszük nagyon mélyre, amennyire csak tudjuk, és nem vesszük elő, amíg már csak egy film nem lesz a többi közül. Nem a legszebb, legfájdalmasabb, és nem életünk filmje. Csak egy film a régmúltból.
Visszatérés az életbe
Amikor az emberrel szakítanak, egy jó ideig nem találja a helyét a világban. Olyan, mintha minden és mindenki megváltozott volna. Mintha eddig nem is ezen a földön léteztünk volna. El akarunk menekülni nagyon messzire, de egy dolgot jó, ha tudunk: akármilyen távolra is megyünk, a szívünk és a benne lévő érzések akárhová követnek bennünket. Ilyenkor azt kívánjuk, bárcsak eltűnhetnénk egy olyan világba,
ahol nincs fájdalom, könnyek és csalódás.
De mi fáj a legjobban a szakításban? Az hogy elhagytak, és egyedül maradunk? Vagy az, hogy a szívünk egy darabját is elvették tőlünk? Sajnos a szakítás okozta fájdalomra nincs gyógyír. Nem lehet azonnal megszüntetni. De enyhíteni lehet a fájdalmat, és időszakosan kitölteni a bennünk lakózó űrt. Hogy hogyan? Ne felejtsük el, hogy azelőtt is éltünk, mielőtt megismertük őt, és hogy akkor is voltak barátaink, családunk és életünk. És most újra meg kell tanulnunk abba az életbe visszailleszkedni, amiben szeretteink mindig a segítségünkre lesznek. Idővel, minden elcsendesül, és újra élhetünk boldog életet, könnyek és fájdalom nélkül. Addig viszont, foglaljuk le magunkat, csináljunk programokat, hogy ne legyen időnk elmélkedni a múlton, csak a jelenen és jövőn.
Oldalak
Hasonló cikkek
