Mit tett velünk fél év Thaiföld? - Blogbejegyzés

Jelen lenni

Megtanultam jelen lenni a pillanatban. Hogy soha, egyetlen pillanat sem annyira jelentéktelen, hogy helyette egy másik pillanatról legyen érdemes ábrándozni. Észre sem vettem, eltelt három hónap és rádöbbentem, hogy egyetlen pillanatra sem vágytam másra, hogy megtanultam ott lenni a mostban és ezzel megtanultam nem görcsölni a “következményekkel”. Hogy semmi nem fog történni, ha egy beszélgetés közben nem csak arról beszélgetünk, hogy ugye milyen drágák itt a sajtok, úúúgy ennék sajtot. Sőt, semmi nem fog történni, ha hülyeséget mondok. Vagyis lehet, hogy mind jót nevetünk majd. Nem baj az, ha csak ok nélkül kedves vagyok valakivel, nem fog hülyének nézni, sőt még azt sem gondolja majd, hogy hajtok rá, vagy ilyesmi. Viszont nyitok egy ajtót és rajta keresztül visszakapom, amit adtam. És néha valami különlegeset kapok egy másik világból: egy új nézőpontot, egy befejezetlen félmondatot, aminek a másik fele az én gondolataim közt volt.

Visszafordíthatatlanul megváltoztam

Hazaérve kinyitottam a bőröndöm, félig ruhákkal megpakoltan és beraktam a fél évig hordott ruháim a többi közé, majd rádöbbentem, hogy mennyivel több van. Hogy ezt és ezt sosem hordtam, hogy valószínűleg Görögországba se viszem majd magammal, hogy nem is kell ez nekem. Elkezdek rendet rakni, egy kupac, ami tuti nem kell, egy másik kupac, ami biztosan kell, harmadik kupac, ami tetszik, de szerintem nem kell, negyedik kupac… Végül csak az kerül vissza, ami biztosan kell, de így is rengeteg. A nem kell kupacban az egyik régi kedvenc alvóspólóm “Ne bízz ebben a mosolyban” felirattal. Azelőtt vicces volt. Azelőtt volt az a mosolyom, ami mögött valami egészen más rejlett. Ma már nincs, az a póló nem én vagyok. Mint ahogy a nyelvpiercingem sem én vagyok. Gondolkozom, hogy kivegyem, végül megkapom a végső lökést: reggeli közben véletlen lenyelem az egyik golyót. Nevetek, kiveszem. Már nem tartozik hozzám. Két óra múlva rápróbálok, a lyuk már összeforrt. Visszafordíthatatlanul megváltoztam. Pont, ahogy az első Thaiföldről származó pólóm hirdeti: same same but different.

Olvasd el az előző bejegyzést is: Bye-bye Thaiföld, hello Budapest!